Aktuális

Október 4. – Szent Ferenc Atyánk, a három Rend alapítója ünnepe

Kép

Ferences rendünk alapítójának, Assisi Szent Ferenc atyánknak (1182-1226) ünnepe október 4. Könnyelmű ifjúkor után, lemondva atyai örökségéről, egész szívvel Istenhez tért, teljesen Istennek szentelte magát. A szegénységet választva evangéliumi életet élt, mindenkinek az Isten szeretetéről prédikált. 1210-ben III. Ince pápa engedélyt adott neki és követőinek a prédikálásra, majd 1223. november 29-én Honoriusz pápa Solet annuere kezdetű bullájában jóváhagyta a Ferenc által írt Regulát. Szent Klárával együtt megalapította a női ágat is. Harmadik rendjét a világban élő bűnbánók csoportja alkotja. 

Zsombor

Assisi Szent Ferencnek az összes hívőhöz írt leveléből

Mivel szolgája vagyok mindenkinek, kötelességemnek érzem mindenkinek szolgálatára állni és az én Uramnak illatos igéit hirdetni; a mi Urunk Jézus Krisztusnak, az Atya Igéjének és a Szentléleknek szavait, melyek lélek és élet. Ő, bár mindenkinél gazdagabb volt, anyjával, a Boldogságos Szűzzel együtt mégis a szegénységet akarta vállalni a világban. A maga akaratát alávetette Atyja akaratának, és ezt mondotta: Atyám, legyen meg a te akaratod; ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te. Atyjának pedig az volt az akarata, hogy áldott és dicsőséges Fia, akit nekünk adott, s aki miérettünk született, a kereszt oltárán saját vérével áldozatul és engesztelésül ajánlja fel magát, nem önmagáért, ki által mindenek lettek, hanem a mi bűneinkért, példát hagyván nekünk, hogy az ő nyomdokait kövessük. Azt akarja, hogy mindnyájan üdvözüljünk általa, s tiszta szívvel és tiszta testtel vegyük őt magunkhoz. Ó, mily boldogok és áldottak azok, akik szeretik az Istent és úgy cselekszenek, ahogyan az Úr az Evangéliumban mondja: Szeresd a te Uradat, Istenedet, teljes szívedből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint önmagadat. Szeressük tehát Istent és imádjuk őt tiszta szívvel és tiszta elmével, mert mindenek fölött ezt kívánva tőlünk maga mondotta: Igazi imádói lélekben és igazságban fogják imádni az Atyát. Mondjunk tehát neki dicséretet és imádkozzunk éjjel-nappal, mert szüntelenül kell imádkozni és abba bele nem fáradni. Kötelességünk továbbá böjtölni, és tartózkodni a hibáktól és bűnöktől, és az ételben és italban való dőzsöléstől, és katolikusoknak kell lennünk.

Istenünk, te megadtad Szent Ferenc atyánknak, hogy szegénységben és alázatosságban Krisztushoz hasonlóvá legyen; add meg nekünk is, hogy az ő nyomába lépve örvendező szeretettel kövessük Fiadat, és adjuk neked egész életünket.

Szent Ferenc atyánk boldog halála, tranzitusa

Kép

A ferences rend alapítója 1226. október 3-án, az assisi Porciunkulában adta vissza lelkét a Teremtőnek. A ferencesek azóta a világ minden részén megemlékeznek Szent Ferenc tranzitusáról, vagyis az átköltözéséről a földi életből a mennyei hazába.

Templomunkban október 3-án vasárnap, 17,30 órakor vesperást (esti zsolozsmát) imádkozunk. A 18 órakor kezdődő szentmise után megemlékezünk Szent Ferenc atyánk boldog haláláról.

transitus

Assisi Szent Ferencnek az összes hívőkhöz írt leveléből

Mivel szolgája vagyok mindenkinek, kötelességemnek érzem mindenkinek szolgálatára állni és az én Uramnak illatos igéit hirdetni; a mi Urunk Jézus Krisztusnak, az Atya Igéjének és a Szentléleknek szavait, melyek lélek és élet. Ő, bár mindenkinél gazdagabb volt, anyjával, a Boldogságos Szűzzel együtt mégis a szegénységet akarta vállalni a világban. A maga akaratát alávetette Atyja akaratának, és ezt mondotta: Atyám, legyen meg a te akaratod; ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te. Atyjának pedig az volt az akarata, hogy áldott és dicsőséges Fia, akit nekünk adott, s aki miérettünk született, a kereszt oltárán saját vérével áldozatul és engesztelésül ajánlja fel magát, nem önmagáért, ki által mindenek lettek, hanem a mi bűneinkért, példát hagyván nekünk, hogy az ő nyomdokait kövessük. Azt akarja, hogy mindnyájan üdvözüljünk általa, s tiszta szívvel és tiszta testtel vegyük őt magunkhoz. Ó, mily boldogok és áldottak azok, akik szeretik az Istent és úgy cselekszenek, ahogyan az Úr az Evangéliumban mondja: Szeresd a te Uradat, Istenedet, teljes szívedből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint önmagadat. Szeressük tehát Istent és imádjuk őt tiszta szívvel és tiszta elmével, mert mindenek fölött ezt kívánva tőlünk maga mondotta: Igazi imádói lélekben és igazságban fogják imádni az Atyát. Mondjunk tehát neki dicséretet és imádkozzunk éjjel-nappal, mert szüntelenül kell imádkozni és abba bele nem fáradni. Kötelességünk továbbá böjtölni, és tartózkodni a hibáktól és bűnöktől, és az ételben és italban való dőzsöléstől, és katolikusoknak kell lennünk. Ezenkívül gyakran be kell térnünk a templomokba s tisztelnünk és becsülnünk kell a klerikusokat, még ha mindjárt bűnösök is, nem annyira önmagukért, mint inkább hivatalukért és Krisztus szentséges Testének és Vérének szolgálatáért, melyet az oltáron ők mutatnak be, ők érintenek és szolgáltatnak ki másoknak. És legyünk mindannyian szentül meggyőződve arról, hogy senki sem üdvözülhet, csak a mi Urunk Jézus Krisztus szent igéi és vére által. Ezeket pedig a klerikusok ejtik ki, hirdetik, illetve szolgáltatják ki. Különösen a szerzeteseknek, akik lemondtak a világról, kötelességük többet és nagyobbat művelni, és emellett amazokat el nem hagyni. Szeretnünk kell ellenségeinket és jót kell tennünk azokkal, akik gyűlölnek bennünket. Kötelességünk megtartani a mi Urunk Jézus Krisztus parancsait és tanácsait. Meg kell magunkat tagadni, és testünket a szolgaság és a szent engedelmesség igájába kell hajtanunk, úgy, ahogyan ki-ki ígérte az Úrnak. Ne legyünk bölcsek test szerint, se okosak, hanem inkább egyszerűek, alázatosak és tiszták. Sohase kívánkozzunk mások fölé kerülni, hanem inkább legyünk szolgái és alárendeltjei minden emberi teremtménynek az Istenért. És mindazokon, akik így cselekszenek és mindvégig kitartanak, megnyugszik az Úr lelke, s lakóhelyet és szállást készít bennük magának; és fiai lesznek a mennyei Atyának, kinek cselekedeteit megteszik, s egyben jegyesei, testvérei és anyja a mi Urunk Jézus Krisztusnak. Mindnyájatokat, akikhez ez a levél eljut, én, Ferenc testvér, a ti kisebb szolgátok, kérve kérlek arra a szeretetre, mely maga Isten, hogy ezeket a mi Urunk Jézus Krisztus fent leírt illatos igéit fogadjátok alázattal és szeretettel, valósítsátok meg jószándékkal és tartsátok meg tökéletesen. És mindazokat, akik jóakarattal fogadják, megértik, és ha mindvégig állhatatosak maradnak benne, áldja meg az Atya, Fiú és Szentlélek. Ámen.

Október 2. – Szent Őrzőangyalok emléknap

Kép

őrangyalKatolikus Egyház Katekizmusa szerint az őrangyal, őrzőangyal olyan, mint egy pásztor, akinek az a dolga, hogy védelmezzen minket, és elvezessen az örök életbe,a mennyországba juttasson. Segítségét kérhetjük minden szükségünkben. Az emberi életet kezdetétől a halálig körülveszi őrségük és közbenjárásuk. 

„Senki nem tagadja, hogy minden egyes hívő mellett áll egy angyal, mint valami pedagógus és az életet irányító pásztor.” A keresztény élet a hitben már itt a földön részesedik az Istenben egyesült angyalok és emberek boldog társaságából (KEK 336).

Szent Bernát apát beszédeiből

Angyalainak parancsot adott, hogy őrizzenek minden utadon (Zsolt 90, 11). Ezek a szentírási szavak milyen nagy tiszteletre köteleznek irántuk téged, milyen nagy hűségre indítanak, és milyen nagy bizalomra sarkallnak! Tisztelettel tartozol nekik jelenlétükért, hűséggel jóakaratukért, és bizalommal őrizetükért. Itt vannak, hogy védelmezzenek, melletted állanak, hogy javadra legyenek. Bár mindezt Isten parancsára teszik, de nagy szeretettel engedelmeskednek neki, és segítenek rajtunk sokféle bajainkban. Ezért nem lehetünk hálátlanok irántuk.

Legyünk tehát hűségesek hozzájuk, legyünk hálásak az ily nagy őrzőknek! Szeretetükre válaszoljunk mi is szeretettel, adjuk meg nekik azt a tiszteletet, amelyet csak tudunk, és amivel tartozunk nekik. De tiszteletünk és szeretetünk teljességét egyedül Istennek adjuk meg, hiszen az angyalok és mi is tőle kaptunk mindent, azt is, hogy tisztelhetjük és szerethetjük őt, és hogy az angyalok és mi is szeretetre és tiszteletre méltók vagyunk.

Testvéreim, igaz szeretettel szeressük tehát Istenben az ő angyalait! Ezek egykor társaink lesznek az örökségben, addig azonban mennyei Atyánk gondviselőinkké, gyámolítónkká és vezetőinkké rendelte őket. 

Istenünk, te határtalan gondviselő szeretettel szent angyalokat rendeltél, hogy őrizzenek minket. Add meg könyörgő híveidnek, hogy az ő pártfogásukat mindenkor érezzük, és társaságuknak örökké örvendezzünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Október 1. – A Gyermek Jézusról nevezett (Lisieux-i) Szent Teréz szűz és egyháztanító emléknapja

Kép

Therese_LisieuxA franciaországi Alencónban született 1873-ban. A karmeliták lisieux-i kolostorába gyermeklányként lépett be. Alázatos, evangéliumi egyszerűségű és Istenben bízó szerzetes volt. Szavával és példájával ezekre az erényekre tanította az újoncokat is. A lelkek üdvéért és az Egyház terjedéséért ajánlva fel életét 1897. szeptember 30-án halt meg. II. János Pál pápa 1997. október 19-én egyháztanítóvá nyilvánította.

Mit tanít az Egyház legfiatalabb doktora? Mi az ő kis útja?

Az Istenhez vezető kis úton a szentség nem valami rendkívüli, hanem saját hivatásunk és az Isten által kijelölt feladataink megvalósulása; a magunkkal szembeni igazság és saját élettörténetünk elfogadása.

kis út nem más, mint a hétköznapi, apró jótettek, imádságok, önfeláldozás, a mindennapi hűség útját járva jutni egészen közel Istenhez.

kis út a felebarát szeretete, különösen azé, aki mellettünk él, és akit a legnehezebb szeretni. Teréz ezt zseniálisan művelte.

Istenünk, te megnyitod országodat az alázatosak és a kicsinyek előtt. Tégy minket a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz útjának bátor követőivé, hogy közbenjárására megnyíljék számunkra örök dicsőséged. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Szeptember 30. – Szent Jeromos áldozópap és egyháztanító emléknapja

Kép

szent jeromosA dalmáciai Stridonban született 340 körül. Rómában tanult, ott is keresztelkedett meg. Aszkéta életet élt. 373-ban Jeruzsálembe indult, de Antiochiában megbetegedett. A chalkiszi sivatagban a remeték életét élte, 379-ben pappá szentelték. Rómába visszatérve Szent Damazusz pápa titkára lett, itt kezdte latinra fordítani a Szentírás könyveit, és előmozdította a szerzetesi életet. 385-ben elhagyta Rómát, Betlehemben telepedett le, itt halt meg 420. szeptember 30-án.

Szent Jeromos áldozópapnak Izajás próféta könyvéhez írt magyarázatainak előszavából

Aki nem ismeri a Szentírást, az Krisztust sem ismeri

Teljesítem kötelességemet Krisztus parancsainak engedelmeskedve, ahogyan ő mondja: Vizsgáljátok az írásokat (Jn 5, 39), és: Keressetek, és találtok (Mt 7, 7), nehogy azt kelljen hallanom, amit a zsidóknak mondott: Tévedtek, mert nem ismeritek sem az írásokat, sem az Isten hatalmát (Mt 22, 29). Ha ugyanis Pál apostol szerint Krisztus az Isten ereje és Isten bölcsessége, és aki nem ismeri az írásokat, az nem ismeri Isten erejét és bölcsességét sem, akkor, aki nem ismeri az írásokat, az Krisztust sem ismeri.

Istenünk, te Szent Jeromos áldozópap lelkébe bensőséges szeretetet oltottál a Szentírás iránt. Add, hogy egyre több erőt merítsünk igédből, és megtaláljuk benne az élet forrását. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Szeptember 29. – Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepe

Kép

főangyalok

Tudnunk kell, hogy az „angyal” szó tisztséget jelent, és nem természetet. A mennyei hazának ezek a szellemi lényei ugyanis természetük szerint mindig szellemek, viszont egyáltalán nem mindig lehet angyaloknak nevezni őket. Valójában csak akkor „angyalok”, vagyis küldöttek, amikor valamilyen isteni üzenetnek közvetítői. Azokat, akik kisebb jelentőségű üzeneteket hoznak, nevezzük angyaloknak, azokat pedig, akik fontosabb üzeneteket adnak át, főangyaloknak.

Ezért van az, hogy a Boldogságos Szűz Máriához nem akármelyik angyalt, hanem Gábor főangyalt küldte Isten: úgy illett, hogy erre a szolgálatra főangyal jöjjön, hiszen a legfontosabb üzenetet hozta.

A főangyalokat az említett okból külön névvel is megjelöljük; a szavak jelentése ugyanis feltárja, hogy működésükben mire is van leginkább adottságuk. Abban a szent országban a mindenható Isten színelátása tökéletessé teszi a tudást; ott tehát ki-ki nem azért kap saját nevet, mintha név nélkül nem lenne ismeretes a személye, hanem azért, mert amikor valamilyen szolgálat ellátására hozzánk jönnek, ennek a küldetésnek megfelelő nevet viselnek. Ezért az egyikük neve Mihály, „Ki olyan, mint az Isten?”; a másiké Gábor, „Isten ereje”, a harmadiké pedig Rafael, „Isten orvossága”. (Nagy Szent Gergely pápának az evangéliumokról mondott szentbeszédeiből)

Istenünk, te csodálatos bölcsességgel elrendezed az angyalok és az emberek szolgálatát. Engedd, hogy angyalaid, akik a mennyben folytonosan szolgálnak neked, itt a földön szüntelenül oltalmazzák életünket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Szentírás vasárnapja

Kép

A biblia védőszentjének és pártfogójának, Szent Jeromosnak az ünnepéhez, szeptember 30-ához legközelebb eső vasárnapot a Szentírás vasárnapjaként ünnepeljük. A Bibliát latinra fordító egyházatya mondása szerint „aki nem ismeri a Szentírást, nem ismeri Krisztust!”

szentírásIsten szava eleven, átható, és minden kétélű kardnál élesebb (Zsid 4,12). Hogy Isten szavában mennyi erő és bölcsesség lakik, azt ezekből a szavakból is láthatják azok, akik keresik Krisztust, aki az Isten Igéje, ereje és bölcsessége. Ez az Ige az idő kezdete előtt az Atyánál volt, mint vele egyformán örökkévaló, majd időben kinyilatkoztatta magát (…) Ez az Isten eleven Szava, akinek az Atya megadta, hogy élete legyen önmagában, mint ahogy az Atya is önmagában birtokolja az életet. Ezért ő nem csupán élő, hanem ő maga az élet. (…) Amikor ez a szó felhangzik, akkor e kimondás ténye adja a hallható szónak azt az erőt, amelyet belsőleg felfog az, aki azt meghallja, s ez az erő kelti életre a halottakat, és e szavak által kapnak új életet Ábrahám fiai. (…) Isten szava átható, és minden kétélű kardnál élesebb (Zsid 4,12), amikor hittel és szeretettel fogadják. Mi lehetetlen annak, aki hisz, vagy mi nehéz annak, aki szeret? Ha ez a szó elhangzik, igéi úgy átjárják az ember szívét, mint az erős íj éles nyilai, s mint a felszegezettbe a szegek belehatolnak annyira, hogy átjárják a legbelsejét. Ez a szó ugyanis élesebb minden kétélű kardnál, azaz minden erőnél és hatalomnál jobban magáévá teszi az embert, és élesebb minden emberi lángésznél; minden emberi bölcsességet és okos beszédet felülmúl.”  (Balduin canterburyi püspök műveiből)

Szeptember 25. – Templomunk felszentelésnek ünnepe

Kép

1925. szeptember 25-én szentelte fel templomunkat Mikes János szombathelyi megyéspüspök.

“A vasárnapi   templomszentelés olyan hatalmas ünnep volt Zalaegerszegnek, amilyenre még nem volt példa. Óriási tömegek jöttek a megye minden részéből, sőt a szomszédos Vas megyéből is… A templomszentelésen részt vett tömeget húszezer emberre lehet becsülni.”
(Zalamegyei Ujság 1927. szeptember 27.)

Jézus szíve templom

zalaegerszeg-ferenciek-temploma-a-kertbol-nezve

E közösség mai ünnepének tárgya: az imádság házának felszentelése. Ez tehát a mi imádságaink háza: Isten háza pedig mi magunk vagyunk. Ha Isten háza mi vagyunk, e világban épülünk, hogy a világ végén felszenteljenek bennünket. Az épület, sőt az építkezés maga is munkát kíván, a felszentelés már ujjongást. Ami itt történt, amikor a falak emelkedtek, az történik most is, amikor a Krisztusban hívők összegyűlnek. Amikor ugyanis hisznek, mintegy fa és kő termelődik az erdőkből meg a hegyekből; amikor megtanulják hitünket és megkeresztelkednek, akkor formálódnak, mesterkezek faragják, egyengetik és helyükre illesztik őket. Mindazonáltal csak úgy alkotják az Úr házát, ha szeretetben illeszkednek össze. Ha a gerendák és a kövek nem kapcsolódnának biztos rendben egymásba, ha nem kötődnének békésen egybe, ha nem illeszkednének egymáshoz, senki sem lépne be ebbe a templomba. Végül, ha azt látod, hogy egy épületben a kövek és gerendák jól illeszkednek egymáshoz, biztonságosan beléphetsz, nem félsz, hogy összeomlik. Krisztus Urunk tehát be akar lépni és közöttünk akar lakni, ezért mondotta mintegy építő szándékkal: Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! (Szent Ágoston püspök beszédeiből)

Barsi Balázs atya aranymisét mutatott be templomunkban

Kép

Balázs atya

Barsi Balázs atyát ötven éve, 1971-ben szentelték pappá. Szeptember 18-án szombaton, az esti szentmisén mutatta be aranymiséjét templomunkban. A szentmisét követően aranymisés áldásban részesítette a híveket.

Balázs atyának az ünnepi szentmisén elhangzott homíliája itt hallgatható:

Balázs atya1Balázs atya2

Rendtársainak

köszöntése a

ferences honlapon 

olvasható.

ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP

Kép

jesus_with_a_child

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben Jézus és tanítványai átmentek Galileán. De Jézus nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni.
Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük. Leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.”
Mk 9,30-37