Tizenkettedik nap (December 10.)

Ige

„Magasságbeliből itt a földön semmi másunk nincsen, testi szemünkkel semmi mást nem látunk belőle, mint testét és vérét, továbbá neveit és igéit, mely által teremtett és a halálból az életre megváltott bennünket.” (LKler 3)

Szent Ferenc gondolkodásában a megtestesülés valósága központi jelentőségű, és összefügg a szentmisével, ami mintegy annak folytatása, saját korunkban, saját életünkben való realizálódása. Isten az Igével teremtette a világot, ez az Ige öltött testet, és ugyanez az Ige jelenik meg a szentmisében Testként és Vérként, valamint a Szóban, ami elhangzik felénk Isten ajkáról, és amit a Szentírás tartalmaz. Az oltáron ott a kenyér és a kehely, de ott van az Ige is, az evangéliumos könyv. Ferenc számára Test és Ige egy valóság.

Isten emberi szavakkal szól hozzánk. Ez a titok ugyanúgy a megtestesüléshez tartozik, mint Jézus Krisztus emberi teste. Ebben ugyanúgy korlátozza magát; saját lényegét, kimondhatatlanságát az emberi szavak szűkös korlátjai közé szorítja. Ez az emberi szó szentsége.

Ezért is oly kedvesek Ferenc számára az evangélium szavai: „Az igék, melyeket szólottam nektek, Lélek és élet.” (Jn 6,63)

Angelus Silesius:

Mért mondod, hogy a Nagy kicsinnyé nem lehet,

S a porszem képtelen felfogni az eget?

Hallgatnivaló:

Arvo Pärt: In Principio

https://www.youtube.com/watch?v=69kbvRK9Dqc

Tizenegyedik nap (December 9.)

Jászol – Sír

Sok ábrázoláson a jászol sírra emlékeztet, olyan, mint egy kőkoporsó, a gyermek pedig hasonló módon van bepólyálva, mint ahogyan a halottaknak adták meg a végtisztességet. Így a megtestesülés valósága a megváltással, Jézus kereszthalálával és sírból való feltámadásával áll párhuzamban. A feltámadás is egyfajta születés, újjászületés a halálból.

Szent Pál úgy írja le a Fiú megváltó művét, mint alászállást a világba, ami a megtestesüléssel kezdődik („szolgai alakot öltve kiüresítette önmagát, az emberekhez lett hasonló, mindenben olyan lett, mint egy ember”), és aminek legmélyebb pontja a kereszt („engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig”).

A megtestesülés és a kereszt ugyanannak az alászállásnak két pontja, az alázat tette. Jézusban az Isten Fia alászállt a jászolba és alászállt a sírba, hogy őbelőle élet fakadjon nekünk, végeredményben az ő feltámadt élete. Így az ő születése és újjászületése a halálból a mi számunkra is újjászületés. Ahol halott vagyok, ahol bennem a bűn, az önzés és a halál sötétje lakozik, oda Jézus életet hoz. Az ő alászállását bennem is folytatja. Hogy ez az élet elérjen engem, nekem is az alázat, a belső alászállás útját kell járnom.

Angelus Silesius:

Bizony a szíved is kicsi jászol ha lenne,

Újra jönne az Úr s gyermekként megszületne.

Hallgatnivaló:

Vivaldi: Al Santo Sepolcro (A Szent Sírhoz), Sinfonia in B minor RV 169

https://www.youtube.com/watch?v=MAD6lUivz10

Tizedik nap (December 8.)

Jászol – Oltár

A jászol az állatok etetője. Benne Jézus a szalmán már most táplálékunk. A bizánci hagyományból származó ábrázolásmód, ami aztán a Nyugatra is átkerült, gyakran jeleníti meg a kis Jézus jászlát olyan kőből vagy téglából épített emelvényként, ami oltárra emlékeztet (mint ahogyan eredetileg a Születés Bazilikában is ilyen oltár volt a barlang felett). Így kapcsolja össze mély értelműen Jézus jászlát az Eucharisztiával.

A testté lett Ige Kenyérré lett, igaz táplálékká, akiből élünk. Jézus születése már bizonyos értelemben elővételezi a megtestesülésből következő minden titkot. Ő az Élet Kenyere, már kisgyermekként is. Betlehem neve a népi etimológia szerint azt jelenti: a kenyér háza.

Mindez mélyen kifejez valamit Isten lényegéből. Ő gyermekként és kenyérként lép közénk, egészen gyengének mutatkozik, és felkínálja magát. Ad és táplál.

Szent Ferenc számára a megtestesülés titka eucharisztikus valóság, megismétlődik minden szentmisében, mint ahogyan a grecciói jelenet is szentmisében játszódik. Ezt írja Intelmeiben:

„Íme, nap nap után megalázza magát, mint akkor, mikoron királyi trónjáról a Szűz méhébe szállott alá; nap nap után közénk jön alázatos külsőben; nap nap után leszáll Atyja öléről az oltárra és a pap kezébe adja magát.” (Int 1,16-18)

Angelus Silesius:

Nézd a Szűz Gyermekét! S a szűk jászolt tekintsed:

Benne a föld s az ég és száz világ pihent meg.

Hallgatnivaló:

Willaim Byrd: Ave verum corpus

https://www.youtube.com/watch?v=Z2ckGcpx6xI

Szöveg:

Üdvözlégy, igazi Test,

ki Szűz Máriától születtél,

valóságosan szenvedtél

s feláldoztattál a keresztfán az emberért!

Kinek átvert oldalából

víz és vér folyt,

Add, hogy téged ízlelhessünk

halálunk megpróbáltatásában is!

Ó édes Jézus, ó kegyes Jézus,

ó Mária Fia, Jézus,

irgalmazz nekem! Amen.

Kilencedik nap (December 7.)

Bárányok

A pásztor és nyájának képe mélyen meghatározta a zsidóság vallásosságát. Isten Izrael pásztora – ez a bizalom és a vigasztalás igéje lett minden nehéz helyzetben. Ő az, aki megkeresi és hazahozza bárányait, dús legelőkre vezeti őket: „Megkeresem az elveszettet, visszaterelem az elszéledtet, bekötözöm a sérültet, ápolom a beteget, a kövér és egészséges fölött meg őrködöm.” (Ez 34,16) Maga Jézus is ebbe a hagyományba helyezi evangéliumát, küldetését, amikor magát a Jó Pásztornak mondja.

Jézus születésénél a bárányok már utalnak az értük életét adó pásztorra, akit megvernek, és szétszélednek juhai. A pásztor báránnyá lesz, megölt báránnyá, hogy megmentse juhait.

De most, Jézus jászlánál még ezek a juhok biztosítják a melegséget, a gyengédséget az újszülöttnek az emberiség elveszett bárányai helyett, akikért eljött, hogy „életük legyen, és bőségben legyen” (Jn 10,10).

A freskó két felén a bárányok és a Szent Ferencet körülvevő emberek kompozíciósan is párhuzamban állnak egymással. Isten nyájának juhai vagyunk a Jó Pásztor oltalmában, aki eljött értünk, hogy megkeressen és hazavigyen az Atya házába.

Angelus Silesius:

Sok szemből egy kenyér, sok cseppből tenger lesz,

s belőlünk Benne így egyszer egyetlen Egy.

Hallgatnivaló:

Samuel Barber: Agnus Dei

https://www.youtube.com/watch?v=FOwRW8ee4S8

Nyolcadik nap (December 6.)

A pásztor

A pásztorlét Jézus korában korántsem volt annyira idilli vagy romantikus, mint ahogyan a későbbi évszázadokban megjelenik. A pásztorok megvetett emberek voltak a zsidóságon belül, mivel foglalkozásuk miatt nem tudták megtartani a törvényt. Krisztus születésének örömhíre mégis éppen nekik szólal meg először az angyal szavával. Már ez is jelzi, hogy Jézus küldetése kikhez fog szólni elsősorban: a szegényekhez, a kitaszítottakhoz, a bűnösökhöz.

De pásztornak lenni pozitív dolgot is jelent: hisz az ősatyák is pásztorok voltak, a jó király is népe pásztora, és maga Jézus is úgy nevezi magát: „Én vagyok a jó pásztor!” A gondoskodás és gyengédség képei ezek.

Jézus a pásztorok pásztora. Azoké, akiket megvetnek, kiközösítenek, akik a világ szemében nem számítanak. Ő nekem is pásztorom, főleg ahol szegény vagyok, ahol szégyellem magam, ahol kevésnek, elveszettnek érzem magam. És nekem is pásztorrá kell válnom: gyengéddé és gondoskodóvá, aki utána megy az elveszettnek.

Angelus Silesius:

Isten háza vagyok, és szívem szentélye

akkor a legszentebb, ha üres a mélye.

Hallgatnivaló:

Händel: Messiás – All we like sheep (Kórus, no. 27.)

https://www.youtube.com/watch?v=IDar_26Inrk

Szöveg:

Mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk,

mindenki a maga útjára tért;

és az Úr őrá rakta

mindnyájunk bűnét.

(Iz 53,6)

(Érdemes megfigyelni, hogy amikor a juhok tévelygéséről van szó, hogyan „tévelyegnek”, imbolyognak a szólamok, és mindegyik „a maga útjára tér”, majd a második szakasz hangvétele hogyan változik meg, amikor a bűneinket magára vevő Fájdalmak férfijáról van szó.)

Hetedik nap (December 5.)

József

A karácsonyi jelenet régi ábrázolásai gyakran úgy jelenítik meg Szent Józsefet, mint aki szerényen meghúzódik a kép szélén, és szemléli a történéseket, eltöpreng mindazon, amit Isten véghezvitt.

József a belső megértés és szemlélés szentje. Istennel kapcsolatban nem tudunk mindent racionálisan megérteni, még ha nagyon vágyunk is rá. Nem tudjuk őt és az ő terveit „befogni”, csak befogadni. A titkot nem megfejteni kell, hanem szemlélni. Istentől lenyűgözött emberré válni, aki kételyeit félretéve képes egyszerűen szolgálni; Isten szeretetét, otthonosságát közvetíteni a világban, abban a helyzetben, ahová helyeztetett. A titokból kiindulva cselekedni.

Angelus Silesius:

Te lépj ki! s Istened bejő! Te halj meg, s Ő él itt benn!

Ne légy, és minden Ő lesz, Ő! Csak várj: s ad mindent Isten…

Hallgatnivaló:

Händel: Suite in B-Flat Major, HWV 434: IV. Menuet (arr. W. Kempff)

https://www.youtube.com/watch?v=gcwHsth3XXE

Hatodik nap (December 4.)

Istálló

„Meg akarom ugyanis eleveníteni a betlehemi kisded emlékezetét, és tulajdon testi szemeimmel akarom szemlélni gyermeki korlátoltságának kényelmetlenségeit, látni akarom, hogyan helyeztetett a jászolba és hogyan feküdt az ökör és a szamár előtt a szénán” – így idézi fel Celanói Tamás Szent Ferenc szándékát, amikor Greccio-ban meg akarja ünnepelni a karácsonyt. Szemlélni a Megtestesülés szegényes körülményeit, és mindebben Isten alázatát, aki nem palotában, hanem istállóban született.

Az ember (én) nem palota, csak istálló. A Megtestesülés ott válik valósággá bennem, ahol nem játszom meg magam palotaként. Ha reális vagyok, elismerem: csak istállómat tudom Istennek felkínálni. De neki nem derogál oda alászállni bennem.

Krisztus rideg fogadtatásra talált az emberek között, „mert nem kaptak helyet a szálláson” (Lk 2,7). Csak az ökör és szamár melegíti őt az istállóban. Bárcsak lenne ökröm, szamaram, hogy szegényes bensőmben jusson meleg Isten Fiának!

Angelus Silesius:

Mondják, mindene van, s koldus neki az ember:

jó, de hát mit akar az én szegény szívemmel?

Hallgatnivaló:

Johann Sebastian Bach: Karácsonyi oratórium – Großer Herr und starker König

https://www.youtube.com/watch?v=7nKzcInlE4E

Szöveg:

Te, nagy Úr és hatalmas Király, édes Megváltónk, mily kevéssé becsülöd te a földi ragyogást!

Annak, ki az egész világ felett uralkodik s megteremté annak pompáját s gazdagságát: íme, e kemény jászolban kell aludnia.

Ötödik nap (December 3.)

Állatok

A betlehemi jelenet ábrázolásaiban kezdetek óta ott van az ökör és a szamár. Ennek a freskónak is mindkét jelentében helyet kaptak.

Bennük már az első századokban felismerni vélték Izajás próféta szavát és annak beteljesedését: „Fiakat neveltem és felmagasztaltam, ők azonban elpártoltak tőlem. Az ökör megismeri gazdáját, és a szamár urának jászlát; Izrael azonban nem ismer engem, népem nem ért meg.” (Iz 1,2-3)

Milyen keserűség szólal meg ezekben a mondatokban az emberiséggel kapcsolatban! Isten mindent megadott nekünk, mindent elmondott önmagáról, mindent felkínált, és süket fülekre, értetlen szívekre talált. A teremtett világ együgyű lényei a maguk módján jobban értik Teremtőjüket, és felismerik Őt a Gyermekben.

Az emberek ma is félrevonják tekintetüket a megtestesülés titkától. Mi, keresztények vagyunk Isten reményei az emberiséggel kapcsolatban. Nekünk kell felismerni őt a teremtésben, a Megtestesülésben, az idők jeleiben, és tanúságot tenni róla minden embert előtt, még ha a világ szemében „szamarak” is vagyunk. Ne felejtsük, az első Krisztust ábrázoló gúnyrajz is keresztre feszített szamárként jelenítette meg őt…

Angelus Silesius:

Barátom, mit szeretsz, lesz végállomásod.

Isten, hogyha Istent; föld, ha azt imádod.

Hallgatnivaló:

William Byrd: Ne irascaris Domine

https://www.youtube.com/watch?v=w91PpHX_4h0

Szöveg:

Ne haragudj ránk, Urunk, és ne emlékezzél többé gonoszságainkra. Figyelj ránk s lásd meg: mindnyájan a te néped vagyunk. (Iz 64,8)

Negyedik nap (December 2.)

A barlang

A barlang minden kultúrában, vallásban megtalálható szimbólum, amit Krisztus megszentelt. Nemcsak a sötétség helye, hanem a menedéké, biztonságé is, az anyaméh szimbóluma. „Az Isten megtestesülése Jézusnak a föld mélyébe, egy barlang sötétjébe való alászállásával kezdődik.” Jézus megtestesülésének útja az alázat, az alászállás útja.

„…kiüresítette önmagát,

szolgai alakot vett fel,

és hasonló lett az emberekhez,

külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember.

Megalázta magát, engedelmes lett a halálig…” (Fil 2,7-8) – mondja Szent Pál.

Az Istennel való találkozás útja az alázat. Le kell szállnom saját mélységeimbe, a saját barlangomba, hogy megtalálhassam a kisdedet, aki bevilágítja a barlang sötétjét, megszenteli az én belső világomat is. Nem ott tudok találkozni vele, ahol erős és magabiztos vagyok, ahol „elég vagyok magamnak”, hanem ahol megtapasztalom gyengeségem, rászorultságom, ahol alázattal tudok önmagamra tekinteni.

Angelus Silesius:

A szív, hol Isten lakozik, mely templom szentebb nála?!

Az ég Urának az lesz itt világba-járó sátra…

Hallgatnivaló:

Edward Elgar: They are at rest

(Szöveg: John Henry Newman)

https://www.youtube.com/watch?v=2zBcoGv_ic8

Szöveg:

Ott nyugszanak.

Éden hegyének sírbarlangjait

Ne háborgassák önző jajszavak,

Elnyomva azt, amit

A csönd visszhangjaként hallgatni jó:

Mint hömpölyög alant a négyágú folyó.

A partfalak

Mentén a hang hűs harmatként leszáll

A kertre, hol seregnyi árnyalak,

Sok angyal-őrszem áll,

S ajkukról szól a legszebb térzene:

A fennen szárnyaló szeráfok éneke.

Ott nyugszanak.

Harmadik nap (December 1.)

Mária Magdolna

A freskó bal alsó sarkában szerényen meghúzódik egy alak: a bűnbánó Mária Magdolna. Vajon hogyan került a képre?

Ahhoz, hogy az Úr be tudja világítani életem sötétjét, először is el kell ismernem és el kell fogadnom saját sötétségemet. Az őszinte tükörbe nézés után következik a bűnbánat. Ez szükséges ahhoz, hogy be tudjak lépni az Úr fénylő Országába.

Mária Magdolna alakja megmutatja nekem, hogy nincs olyan bűn, nincs olyan sötétség, amiből ne lenne szabadulás, ahol ne érhetne el Isten kegyelme. Az ő alakja a remény képe, amit Isten ad. Ő ott van életem mélypontjain, ismeretlenségeimben, bevallatlanságaimban, pusztaságaimban is. Ott van, és segít, hogy elhagyjak mindent, ami a helytelen irányba visz.

Jézus épp ott születhet meg bennem, ahol a legnagyobb a sötétség. Ezt a helyet választotta magának jászlául.

Angelus Silesius:

Állj meg, mit futkosol, a menny benned ragyog,

akkor hiányzik csak, ha másutt hajszolod!

Hallgatnivaló:

Pēteris Vasks: Epifania for orchestra

https://www.youtube.com/watch?v=smBYxXpIhZU