Portik-Lukács Lóránd atya, a szécsényi ferences kolostor házfőnöke tartott adventi lelkigyakorlatot templomunkban december 10-én és 11-én az esti szentmise, 12-én vasárnap, a fél 10 órakor kezdődött szentmise keretében.

A lelkigyakorlatos elmélkedések vezérmondta:

„A mi Urunk Jézus Krisztus által.” 

A lelkigyakorlat elmélkedései meghallgathatók itt:

17. nap

Advent 3. hete – Kedd

Izajás

Én, az Úr, hívtalak meg téged igazságban,

és fogom a kezedet;

megőrizlek, és a nép szövetségévé teszlek,

a nemzetek világosságává,

hogy megnyisd a vakok szemét,

kihozd a börtönből a foglyokat,

a fogházból a sötétségben ülőket.

Én vagyok az Úr, ez az én nevem;

és dicsőségemet nem adom másnak,

sem dicséretemet a bálványoknak.

A régebbi dolgok, íme, elérkeztek;

most újakat hirdetek:

mielőtt kisarjadnának, tudatom veletek.

(Iz 42,6-9)

Isten azt akarja, hogy az ő irántunk való szeretete megmutatkozzék, mintegy „lefordítódjék” emberi kapcsolatainkban. A belé vetett hitünk átalakít: bennünket, de kapcsolatainkat, viszonyainkat is. A hit nem pusztán Istenre vonatkozó igazságok, kijelentések sorozata, nem elméleti valóság, hanem olyan élő, személyes kapcsolat, amely kisugárzik énünk minden területére és vetületére. Nem elég az áldozat, nem elég a törvény, Isten azt szeretné, ha szívünkkel lépnénk be a vele való kapcsolatba. Ez az az új, amire meghív, és ami számunkra Jézus Krisztusban valósult meg látható módon. Ő maga azonosítja küldetését ezzel az ószövetségi szakasszal a kafarnaumi zsinagógában.

Azt szeretné a kezünket fogó Isten, hogy fogjuk meg egymás kezét. Legyünk világosság a másik ember számára.

Szó

FOGOM A KEZED

Kérdés

Tudok-e hűséges maradni Isten meghívásához?

Magaménak érzem-e, meg tudom-e újítani?

Világosság vagyok-e másoknak? Akarok-e az lenni?

Tudtad?

Deutero-Izajás korában, a babiloni fogság idején a nép kiábrándult a királyság intézményéből, mivel úgy tartották, hogy ezt a nemzeti katasztrófát a királyok felelőtlen politikája okozta. A próféták tekintélye viszont megnőtt, mivel a babiloni fogság az ő szavaiknak, jövendöléseiknek igazságát igazolta. Reményüket egyre inkább egy eljövendő prófétába vetették, aki elhozza az üdvösség új korszakát. Izajásnál ez a messianisztikus próféta Jahve Szolgája.

16. nap

Advent 3. hete – Hétfő

Izajás

Íme, az én szolgám, akit támogatok,

választottam, akiben kedvemet találom.

Ráadtam lelkemet,

igazságot visz majd a nemzeteknek.

Nem kiált, nem emeli fel hangját,

és nem hallatja az utcán.

A megroppant nádszálat nem töri össze,

és a kialvó mécsbelet nem oltja el;

hűségesen visz igazságot.

Nem alszik ki, és nem roppan össze,

míg igazságot nem tesz a földön;

és az ő nevében bíznak a nemzetek.

(Iz 42,1-4)

Istentől gyakran várunk gyors és látványos megoldásokat. Lépjen közbe, oldja meg a helyzetünket, a nehézségeinket egyértelműen és nagy erővel. Isten azonban másként cselekszik. Emiatt sokszor el is bizonytalanodunk az ő gondviselésében. Isten igazi stílusa a gyengédség, a kicsiben való kezdet, a türelem. Időt hagy – a változásra, a dolgok kiforrására, az érésre. Nem erőszakos, nem erőlteti rá magát senkire. Igazságát felragyogtatja, de nem hatalommal, mindenkit lenyűgözve, mindent elsöprő módon. Isten az apró részletekben is meglátja a lényeget, a változás csíráit, az értéket, és örül mindennek, amiben megmutatkozik a jó, akármekkora is legyen az. Ő a csendes szavak, a pislákoló mécsbelek, a megtört nádszálak Istene.

Szó

TÁMOGAT

Kérdés

Miben vagyok „megroppant”, összetört? Hiszem-e, hogy Isten ott érint meg gyengéden?

Hallom-e Isten csendes hangját, vagy azt szeretném, hogy kiáltson?

Elfogadom-e, hogy Isten nem nélkülem akarja megoldani a nehézségeimet, hanem velem együttműködve, hogy növekedjek?

Tudtad?

Izajás könyvének fontos részei az Úr szolgájáról (Ebed Jahve) szóló énekek. Ezeket már az első keresztények is Jézus Krisztusra vonatkoztatva olvasták. Eredetileg azonban értelmezésük meglehetősen nehéz és bonyolult. Egyesek úgy vélik, hogy egy konkrét személyre vonatkozik, mások szerint szimbolikus alak, aki Izraelt vagy annak maradékát jelképezi.

15. nap

Advent 3. hete – Vasárnap

Izajás

Mert én vagyok az Úr, a te Istened,

aki megragadom jobbodat,

és így szólok hozzád: »Ne félj,

én megsegítelek!

Ne félj, te férgecske, Jákob,

te kis bogár, Izrael!

Én megsegítelek« – mondja az Úr,

a te megváltód, Izrael Szentje.

(Iz 41,13-14)

Furcsán keveredik ebben a vallomásban az emberi és az isteni, de kiragyog a teremtő gyengédsége teremtménye iránt. Ebben a hatalmas világban valóban csak kis bogár az ember, „férgecske”, de Istennek mégis végtelenül fontos. Maga Isten is „féreggé” vált az emberért, hogy szeretetét megmutassa. (vö. a zsoltáros szavával: „Féreg vagyok én már, nem is ember.”) Szent Ferencet úgy megérintette ez az szeretet-vallomás, hogy félrerakott az utakról minden kukacot, nehogy eltapossák, mert az Úr így nevezte magát, mikor az emberért meghalni indult.

Kicsiségem nem szégyen, nem megalázó. Csak ízlelgetnem kell Istenem becéző, gyengéd szavait: Ne félj, én megsegítelek! – és elengednem nagyravágyásomat, mert igazi nagyságom Istennél van, aki megragadja jobbomat, hogy magához felemeljen.

Szó

NE FÉLJ!

Kérdés

Istennel ott tudok találkozni, ahol kicsi és sebezhető vagyok. Megengedem-e magamnak, hogy esendő legyek?

Meg tudok-e békélni, ki tudok-e engesztelődni kicsiségemmel?

Engedem-e, hogy ezekben találkozzam Istennel, hogy ott érintsen meg, ahol szegény és sebezhető vagyok?

Tudtad?

Ezekben a versekben használja először a próféta Isten megnevezésére a „megváltó” kifejezést. A héber fogalom eredetileg kettős jelentésű: magába foglalja a közeli, vérségi köteléket, és azt a kötelességet, hogy valaki a rokona segítségére legyen szorult helyzetében, például kiváltsa őt. Úgy is fordítható: „legközelebbi rokon”. Isten ilyen értelemben lett Izrael megváltója: mint legközelebbi rokona, akihez szinte vérségi kötelék fűzi, illetve aki elköteleződött megmentése, megszabadítása mellett, amiről a múltban már tanúságot tett.

14. nap

Advent 2. hete – Szombat

Izajás

De te, Izrael, az én szolgám,

Jákob, akit kiválasztottalak, barátomnak, Ábrahámnak ivadéka,

te, akit magamhoz ragadtalak a föld végéről,

és legtávolabbi sarkából hívtalak el,

s azt mondtam neked: »Szolgám vagy,

kiválasztottalak, és nem vetlek el téged«,

ne félj, mert én veled vagyok!

Ne tekingess semerre, mert én vagyok a te Istened!

Megerősítelek és megsegítelek,

s támogatlak téged szabadító jobbommal.

(Iz 41,8-10)

Isten arra kér, hogy bízz benne. Még akkor is, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy elképzeled. Még akkor is, ha látszólag más boldogabb, jobban él, több sikere van, neked pedig kudarcaid, nehézségeid. „Ne tekingess semerre!” Isten veled van. Nem oldja meg életedet helyetted úgy, hogy mindent kijavít és jóra fordít benne. Sokkal nagyobbat ad: veled van. Nem kívülről irányít, hanem melléd lép, megerősít és megsegít, belülről támogat, abban segít, hogy te legyél több, hogy ki tudj bontakozni, növekedhess, az legyél, ami valóban a lehetőségedben áll, hogy megfelelhess rendeltetésednek, valóban meg tudd élni önmagad, a kapcsolataidat. Kiválasztott vagy.

Szó

VELED

Kérdés

Elhiszem-e, hogy Isten velem van? Akkor is, mikor az életemben nehézségek vannak: fájdalom, gyász, veszteség, bűn?

Milyen segítséget várok Istentől: külső megoldást vagy belső mellém állást?

Mit jelent számomra, hogy Isten magának választott?

Tudtad?

Izajás korában a zsidó állam két részre szakadva próbált ellenállni a nagyhatalmak hódításainak. Az északi rész Izrael, fővárosa Szamária; a déli országrész Júda, fővárosa Jeruzsálem, ami Izajás tevékenységének színtere.

13. nap

Advent 2. hete – Péntek

Izajás

Ki mérte meg markával a vizet, és az eget arasszal ki mérte fel?

Ki mérte meg vékával a föld porát, ki mérte le mérlegen a hegyeket,

és a dombokat mérlegserpenyőben?

Ki irányította az Úr lelkét, vagy ki volt tanácsadója, aki oktatta őt?

Kivel tanácskozott, ki világosította fel, és ki tanította őt az igazság ösvényére?

Ki tanította tudományra, és az okosság útjára ki oktatta?

Íme, a nemzetek olyanok, mint vízcsepp a vödrön,

és mint porszem a mérlegserpenyőn, annyit érnek;

íme, a szigetek, mint a por, annyit nyomnak.

A Libanon nem elég a tűzgyújtásra,

és vadállata nem elég az égőáldozathoz.

A nemzetek mind, mint a semmi, olyanok előtte,

üres semmiségnek számítanak neki.

»Kihez hasonlíthatnátok engem,

hogy egyenlő volnék vele?« – mondja a Szent.

Emeljétek a magasba szemeteket, és nézzétek: ki teremtette ezeket?

Aki előhozza szám szerint seregüket, és mindnyájukat nevén szólítja;

nagy ereje és erős hatalma miatt egyikük sem marad el.

(Iz 40,12-17; 25-26)

Ez a himnikus részlet Isten nagyságáról és bölcsességéről szól. Az élet realitásához az is hozzátartozik, hogy az ember elismeri Istent mint nálánál nagyobbat, felette állót, mint Teremtőt. A ma emberének nehéz megtenni ezt a gesztust, mivel magát mindennél nagyobbnak képzeli, szinte már mindenhatónak. Ez a szemlélet sokszor ránk, keresztényekre is hat akarva-akaratlanul. Érdemes elgondolkodnunk, hogy hol, miben vagyunk öntörvényűek, milyen tekintélyeket tartunk mérvadónak, törékenységünk tudatában éljük-e az életünket. Isten nagyságát, nálam nagyobb voltát megvallani nem meghunyászkodás, hanem az alázat tette, ami a valóságon alapul. Ettől nem kisebb leszek, hanem éppen ez emel fel, mert Isten hatalma nem a magamutogatásban, a hatalmaskodásban nyilvánul meg, hanem az értem való létben, ami Jézus Krisztusban mutatkozott meg a maga teljességében.

Szó

HATALOM

Kérdés

Miben áll számomra Isten hatalma?

Rá tudok-e csodálkozni nagyságára, intelligenciájára, szépségére?

Milyen tekintélyeket tartok mérvadónak a magam számára?

Tudtad?

Korának eseményei, a nagy birodalmak egyre növekvő hatalma Izajás működése idején sokak számára jelentettek kísértést, hogy az ő pogány isteneiket kövessék, tőlük várjanak segítséget. Izajás prófétai művében ezért is szerepel olyan hangsúlyosan Isten egész világra kiterjedő hatalma, világfelettisége. Megjelenik a korban gyanakvással fogadott király-eszme is, amivel akkoriban óvatosan bántak, hiszen a pogány népek isteneiket gyakran királynak tekintették. De Izajásnál éppen hogy úgy jelenik meg Isten, mint aki nagyobb minden királynál, a királyok királya.

12. nap

Advent 2. hete – Csütörtök

Izajás

Minden test csak fű,

és az ember minden dicsősége olyan, mint a fű virága.

Elszárad a fű, elhervad a virág,

ha az Úr lehelete ráfúj.

Valóban csak fű a nép.

Elszárad a fű, elhervad a virág,

de Istenünk szava megmarad örökre.

(Iz 40,6-8)

Ahhoz, hogy az életünk a helyén legyen, reálisan kell látnunk azt. Ki vagyok? Miben áll emberlétem? Esendőségünk, mulandóságunk az élet nagy realitása, amit be kell látnunk, el kell ismerünk, még akkor is, ha ezzel nehezen szembesülünk, ha ki akarunk bújni alóla. Inkább a saját erőmben bízom, nehezen engedem ki az irányítást a kezemből. Pedig onnan egyszer minden kihull. Nem kell, hogy ez kétségbeeséssel töltsön el, mert Isten kezéből nem hullhatok ki. Így vagyok kitalálva. Véges önmagamra nem építhetek, a véges másikra sem, ez önhittség lenne és nagyképűség. De a mulandóságom és majdani halálom is hozzám tartozik, része az énemnek, az életemnek. De az is, hogy Isten Jézusban megváltott a halandóságtól. A ma emberének nagy betegsége, hogy szőnyeg alá söpri emberi végességét, ezért mindent az adott pillanatért tesz. Ha elveszítem a távlatot, ha letagadom a nálam nagyobbat, nem reálisabban és boldogabban élek, hanem korlátoltan és értelem nélkül.

Szó

ELHERVAD

Kérdés

Tudom-e életem fókuszát Istenbe helyezni?

Megbékéltem-e mulandóságommal? Van-e ezzel feladatom?

Tudok-e kapcsolódni ahhoz, ami örök?

Tudtad?

Izajás istenképének egyik legfontosabb vonása Isten világfelettisége, Ő az egész teremtett világ királya és az emberi történelem ura. Mindez épp abban az időben válik a próféta számára egyértelművé, amikor országa a történelem sodrában a fennmaradásáért küzd.

11. nap

Advent 2. hete – Szerda

Izajás

Verjétek melleteket a gyönyörű mezőkért, a termékeny szőlőtőért,

népem földjéért, melyet tüske és tövis ver fel,

minden örvendező házért, a vigadozó városért!

Mert a palota üres lesz, a népes város elhagyott;

az Ófel és az őrtorony barlang lesz örökre,

vadszamarak öröme, nyájak legelője.

Végül kiárad ránk a lélek a magasból,

és a sivatag gyümölcsöskertté válik,

a gyümölcsöskert pedig erdőnek számít.

Jog lakik majd a sivatagban,

és igazság honol a gyümölcsöskertben.

Az igazság műve béke lesz,

az igazság eredménye pedig nyugalom és biztonság örökre.

Népem békés otthonban lakik,

biztonságos hajlékokban és gondtalan nyugalomban.

(Iz 32,12-18)

A hazatérés, az öröm ígérete szólal meg ezekből a szavakból, ami nemcsak a fogságból visszatérő népre vonatkozik, hanem a mi emberi létünkre is. Isten igazsága nem hagyja következmények nélkül a bűnt, de nem is nyugszik bele, hogy az ürességé, az elhagyatottságé legyen az utolsó szó, semmit nem hagy veszni abból, amit alkotott. Isten mindig újraépít minden elromlott kapcsolatot. A lélek kiáradásról szóló prófécia pünkösdkor teljesedett be, ami azt is megmutatja nekünk, hogy Istenhez való fordulásunk alapvetően nem a mi művünk. Isten az, aki ragaszkodik hozzánk, aki kezdeményez, aki minden erejével, találékonyságával maga felé akarja fordítani a szívünket. Az ő műve bennünk a béke, a nyugalom, a biztonság. Az ő számára ez az igazság.

Szó

IGAZSÁG

Kérdés

Mennyiben akarom én megoldani az életemet a magam erejéből?

Át tudom-e adni Istennek az irányítást?

Bízom-e ígéreteiben, még ha ezek nem is rögtön valósulnak meg?

Tudtad?

Az isteni vigasztalásról szóló szövegek miatt Izajást az Ószövetség evangélistájának is nevezik.

10. nap

Advent 2. hete – Kedd

Izajás

Miért mondod, Jákob, és miért szólsz így, Izrael:

»Rejtve van utam az Úr előtt, és Istenem figyelmét igazságom elkerüli«?

Vajon nem tudod? Vagy nem hallottad?

Örökkévaló Isten az Úr, aki a föld határait teremtette.

Nem fárad el, és nem lankad el, bölcsessége kifürkészhetetlen.

Erőt ad a fáradtnak, és az erőtlennek megsokasítja erejét.

Elfáradhatnak a fiatalok, és ellankadhatnak,

s az ifjak is megbotolva eleshetnek;

de akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak,

szárnyra kelnek, mint a sasok,

futnak, és nem lankadnak el,

járnak, és nem fáradnak el.

 (Iz 40,27-31)

Gyakran látni megfáradt keresztényeket, akikből hiányzik a hit öröme, a lelkesedés, sokkal inkább a megkeseredettség jellemző rájuk. Istenkapcsolatunk az egyik legfontosabb erőforrás az életünkben, amit már csak ezért is gondozni kell, mert magától nem növekszik, sőt elsorvad.

Ugyanakkor az is hamis elképzelés, hogy a jó keresztény mindig pörög, soha nem fárad el, nincs szüksége pihenésre, feltöltődésre. Ez a szerep egy hamis áldozat-létbe kényszerít bennünket.

Istenkapcsolatunk inkább legbelsőbb motivációink szintjén hat. Képes az életünket egybefogni, értelmet adni látszólag ellentmondásos vagy fájdalmas eseményeknek, tapasztalatoknak; megőrzi nyitottságunkat, megújulásra ösztönöz, biztonságot ad. Olyan otthon, amiből aztán energiával, lelkesedéssel tudunk elindulni a világba.

Szó

FÁRADTSÁG

Kérdés

A hitem valódi erőforrás az életemben?

A pihenést, feltöltődést luxusnak tekintem vagy kötelességnek?

Tudok-e megújulni? Van-e bennem igény erre?

Tudtad?

Izajás életének nagy részét Jeruzsálemben élte, hívását is a jeruzsálemi templomban kapta, és ez a hely maradt mindvégig küldetésének színtere. Könyvéből kiderül, hogy jól ismeri a város szociális, politikai és kultikus viszonyait.

9. nap

Advent 2. hete – Hétfő

Izajás

Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! – mondja a ti Istenetek.

Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és kiáltsátok neki,

hogy letelt szolgálata, letörlesztette bűnét,

hiszen kétszeresen meglakolt az Úr kezétől minden vétkéért!

Egy hang kiált:

»Készítsétek a pusztában az Úr útját,

egyengessetek ösvényt a sivatagban Istenünknek!

Minden völgy emelkedjék fel,

minden hegy és halom süllyedjen alá;

a göröngyös legyen egyenessé,

és a hegyláncok síksággá!

Akkor kinyilvánul az Úr dicsősége,

és meglátja minden test Isten üdvösségét.

Bizony, az Úr szája szólt.«

(Iz 40,1-5)

A pusztában kiáltó szó a vigasztalás szava. Nem hiábavaló, senkitől nem meghallott ige, hanem szabadulást hirdető szó. A fogságban sínylődő néphez szól a hazatérés ígéretével. Isten számára a puszta, a sivatag, a völggyel és hegyek nem jelentenek akadályt. Az ő jöttét semmi sem hátráltathatja, előtte minden egyenessé lesz.

Isten hazahív engem fogságaimból, elrontott múltamból, mindabból, ami sérülést, sebet okozott. Enyém lehet a megváltottak élete. Semmi nincs bennem, ami az Úr érkezését megakadályozhatná, ami nagyobb, erősebb lenne az ő erejénél, ha én is akarom; ha ígérete elé sietek nyitottságommal, igyekezetemmel, mindazzal, ami segítségemre lehet az Út egyengetésében.

Szó

VIGASZ

Kérdés

Elhiszem-e, hogy Isten nagyobb a bűneimnél, a múltam árnyainál?

Vágyom-e az Úr dicsőségének kinyilvánulására életemben?

Vágyom-e az általa megígért „földre”, amit igazi otthonommá akar tenni?

Tudtad?

Izajás művében a 40. fejezettől kezdődik a vigasztalások könyve. A vigasztalás héber szava azt jelenti: az egyensúlyt vesztett embert az egyensúlyba visszasegíteni és ott megtartani.