Polikárp az apostolok tanítványa, később Szmirna püspöke volt. Itt volt vendége Antiochiai Szent Ignác. Rómába utazott, hogy a húsvéti kérdésben Anicetus pápával tárgyaljon. 155. február 23-án szenvedett vértanúságot, amikor is szülővárosának cirkuszában máglyán elégették.

A szmirnai egyháznak Szent Polikárp vértanúságáról szóló leveléből

Amikor készen állt a máglya, Polikárp, miután levetette minden ruháját, és övét is eloldotta, a saruját is le akarta vetni. Azelőtt ezt ő sosem tette, hiszen valamennyi hívő mindig azon versengett, hogy melyikük érintheti hamarabb a testét; mert szent élete miatt már vértanúsága előtt is minden jóval ékeskedett.

Ekkor már mindent előkészítettek körülötte a máglyán. De amikor oda is akarták szögezni, azt mondotta: „Hagyjatok így, aki ugyanis megadja majd nekem, hogy elbírjam a tüzet, az megadja azt is, hogy a máglyán nyugodtan rajta maradjak akkor is, ha ezt szegekkel nem biztosítjátok.” Azért tehát nem szögezték oda, hanem csak rákötözték a máglyára.

Ő meg hátrakötözött kézzel, mint egy, a nagy nyájból áldozatra kiválasztott kos, Istennek kedves áldozatként előkészítve, az égre tekintett, és így imádkozott:

„Mindenható Úristen, szeretett és áldott Fiadnak, Jézus Krisztusnak Atyja, általa ismertünk meg téged: angyalok, hatalmasságok, minden teremtmény és a színed előtt élő igazak egész nemzetségének Istene! Áldalak téged, mert erre a napra és erre az órára méltattál, hogy a vértanúk közé számláltatva vegyem magamhoz Krisztusod kelyhének rám eső részét, hogy testem és lelkem romolhatatlanul támadjon fel a Szentlélek által az örök életre. Bárcsak felvételt nyernék közéjük ma a te színed előtt, mint értékes és kedves áldozat, mint ahogy erre előkészítettél, és előre már megmutattad, és most beteljesíted, hazugságot nem ismerő és igaz Istenem.

Mindezért dicsérlek, áldalak, magasztallak téged szeretett Fiad, Jézus Krisztus, az örök mennyei főpap által, akiben legyen neked, vele és a Szentlélekkel együtt dicsőség most és mindörökké. Ámen.”

Miután kimondta az Áment, és befejezte imádságát, a máglyarakók meggyújtották a tüzet.

Amikor a láng magasra tört fel, csodát láttunk mi, akiknek ez látni adatott, akik azért maradtunk életben, hogy másoknak elmondhassuk a történteket. A tűz mintegy boltozatot alkotott, és mint egy széltől feszített hajóvitorla, körülvette a vértanú testét. A máglya közepén a teste nem olyannak látszott, mintha égett hús lett volna, hanem mint sült kenyér vagy mint a kemence lángjában ragyogó arany és ezüst. Olyan édes illatot éreztünk, mintha tömjén vagy más drága illatszer áradt volna belőle.

Péter székfoglalásának ünnepét e napon Rómában már a IV. századtól megünnepelték, hogy kifejezzék a Péter apostolra alapozott Egyház egységét.

Nagy Szent Leó pápa beszédeiből:

Krisztus az egész emberiségből az egy Pétert választja ki, hogy a hitre meghívott minden népnek, sőt minden apostolnak és az Egyház összes elöljárójának is élére álljon. Ezt pedig azért tette, hogy – bár Isten népében sok pap és sok pásztor van – mégis Péter kormányozza igazában mindazokat, akiken elsődlegesen Krisztus uralkodik. Szeretteim, Isten kegyessége a maga hatalmának fönséges és csodálatos részesévé tette ezt a férfit, és ha akarta is, hogy a többi vezető is ennek Péterrel együtt részese legyen, csak őáltala adta meg a többinek azt, amit nem tagadott meg tőlük.

Egy alkalommal az Úr valamennyi apostolát megkérdezte, miképpen vélekednek őróla az emberek. Ameddig az emberi tudatlanság bizonytalankodásairól számolnak be az apostolok, addig mindannyian együtt adják a választ.

Amikor azonban azt kérdezi, hogy maguknak a tanítványoknak mi a véleménye, akkor az lesz az első az Úr megvallásában, aki első az apostoli méltóságban is. Hiszen Péter mondta: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia. Jézus így válaszolt neki: Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám (Mt 16, 16-17); vagyis azért vagy boldog, mert téged Atyám tanított erre; nem vitt tévútra semmi földi vélekedés, hiszen mennyei sugallat oktatott ki. Nem test és nem vér, hanem az nyilatkoztatott ki engem neked, akinek egyszülött Fia vagyok.

Majd Jézus így folytatta: Én is mondom neked; vagyis, amiként Atyám feltárta neked istenségemet, úgy most én is tudatom veled kiemelkedő méltóságodat: Te Péter vagy. Igaz ugyan, hogy én vagyok az elpusztíthatatlan szikla, én vagyok a szegletkő, amely egybeköti a kettőt (vö. Ef 2, 14. 20), én vagyok az az alap, amelyen kívül mást senki sem rakhat, mindazonáltal te is szikla vagy, mert az én erőm ad neked szilárdságot, hogy mindaz, ami az én hatalmam, az a részesedés által a tied és az enyém legyen.

Erre a sziklára építem Egyházamat, és az alvilág kapui sem vesznek erőt rajta (Mt 16, 18). Erre az erődítményre, mondja, örök templomot építek majd, és Egyházam, ez a fenséges és egészen az égbe nyúló épület ennek a hitnek a szilárdságára épül.

Ezt a hitvallást el nem fojtja a pokol hatalma, bilincsbe sem veri a halál: ez a szó valóban az élet szava. És így, aki ezt megvallja, azt az égbe segíti, aki pedig megtagadja, azt a kárhozatba taszítja.

Ezért is mondja az Úr Szent Péternek: Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva (Mt 16, 19).

Átszállt a többi apostolra is ennek a hatalomnak az őket megillető része, és ennek a határozatnak a törvényes ereje átszállt az Egyház valamennyi pásztorára is, de Urunk nem ok nélkül bízta erre az egyre azt, amit a többivel is közölt. Péterre ugyanis azért bízta különösképpen is ezt a hatalmat, mert az Egyház valamennyi elöljárója előtt Péter lesz a mintakép.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Amikor a színeváltozás hegyéről Jézus visszatért tanítványaihoz, látta, hogy nagy tömeg tolong körülöttük, és írástudók vitatkoznak velük.
Amint az emberek észrevették Jézust, mindnyájan meglepődtek, majd elébe siettek és üdvözölték. Jézus megkérdezte tanítványait: „Miről vitatkoztok velük?”
Valaki a tömegből így felelt neki: „Mester! Elhoztam hozzád a fiamat. Gonosz lélek lakik benne, aki némává tette. Valahányszor hatalmába keríti, földhöz vágja. Habzik a szája, fogait csikorgatja és megmerevedik. Már kértem tanítványaidat, hogy űzzék ki belőle, de nem tudták.”
Jézus így válaszolt: „Ó, hitetlen nemzedék! Meddig maradjak még veletek? Meddig tűrjelek titeket? Vezessétek hozzám a gyermeket!” Erre odavitték hozzá.
Mihelyt a gonosz lélek meglátta Jézust, tüstént elkezdte ide-oda rángatni a fiút, az pedig a földre zuhant, és habzó szájjal vonaglott.
Jézus megkérdezte a fiú apját: „Mióta szenved ebben a bajban?” Ő azt felelte: „Gyermekkora óta. A gonosz lélek gyakran tűzbe és vízbe taszította, hogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, szánj meg minket, és segíts rajtunk!”
Jézus így felelt neki: „Ha valamit tehetsz? Minden lehetséges annak, aki hisz!” Erre a fiú apja azonnal felkiáltott: „Hiszek, Uram, segíts az én hitetlenségemen!”
Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg verődik össze, ezekkel a szavakkal parancsolt rá a tisztátalan lélekre: „Te néma és siket lélek! Parancsolom neked, menj ki belőle, és soha vissza ne térj belé!”
Erre (a gonosz lélek) összevissza rángatta a fiút, és hangos kiáltással kiment belőle. A fiú olyan lett, mint a halott. Többen meg is jegyezték: „Meghalt!” Jézus azonban megragadta kezét, és felsegítette. A fiú talpra állt.
Amikor azután Jézus hazaérkezett, és egymás között voltak, a tanítványok megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni a gonosz lelket?” Jézus így felelt: „Ezt a fajtát semmi mással nem lehet kiűzni, csak imádsággal és böjtöléssel.”
Mk 9,14-29

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz:
„Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak.
Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza.
Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Lk 6,27-38

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben:
Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük ment föl egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni. Akkor megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal.
Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: „Mester! Jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve.
Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust egymagát.
A hegyről lejövet Jézus megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet az, hogy feltámad a halottak közül.
Azután megkérdezték tőle: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb el kell jönnie Illésnek?” Ezt válaszolta: „Igen, előbb eljön Illés és mindent helyreállít. De az is meg van írva az Emberfiáról, hogy sokat kell szenvednie és megvetésben lesz része. Azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de kényük-kedvük szerint bántak vele, ahogy előre megírták róla.”
Mk 9,2-13

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus egy alkalommal magához hívta a népet és tanítványait, majd így szólt hozzájuk:
„Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki értem és az evangéliumért elveszíti életét, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkének kárát vallja? Mit is adhat az ember cserébe a lelkéért?
Aki e hűtlen és bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.”
Aztán még hozzáfűzte: „Bizony mondom nektek, a jelenlévők közül néhányan nem halnak meg, amíg meg nem látják Isten hatalomban eljövő országát.”
Mk 8,34-9,1

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus egyszer elment tanítványaival a Fülöp-Cezáreája környékén fekvő falvakba. Útközben megkérdezte őket: „Kinek tartanak engem az emberek?”
A tanítványok azt felelték: „Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti kinek tartotok engem?” Erre Péter így válaszolt: „Te vagy a Messiás.” Akkor szigorúan lelkükre kötötte, hogy ezt senkinek se mondják el róla.
Ettől kezdve arra oktatta őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, a főpapok és az írástudók elvetik és megölik, de harmadnapra föltámad. Erről egészen nyíltan beszélt nekik.
Péter ekkor félrevonta Jézust, és szemrehányást tett neki. Erre ő hátrafordult, tanítványaira nézett, és így korholta Pétert: „Távozz tőlem, sátán, mert emberi módon gondolkodol és nem Isten tervei szerint!”
Mk 8,27-33

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus és tanítványai egy alkalommal Betszaidába érkeztek. Ott egy vakot vezettek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő kézen fogva kivezette a vakot a faluból. Aztán nyállal megnedvesítette szemét, rátette kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?”
Az fölnézett, és így szólt: „Látom az embereket. Olyanok, mintha a fák járkálnának.” Erre ismét rátette kezét a vak szemére. Most már tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent.
Ezután hazaküldte, és meghagyta neki: „Erről senkinek se beszélj a faluban!”
Mk 8,22-26

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
A tanítványok egy alkalommal áthajóztak a Genezáreti-tavon. Elfelejtettek kenyeret vinni magukkal, és csak egy kenyerük volt a bárkában. Jézus a lelkükre kötötte: „Vigyázzatok! Óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától!”
Ők egymásközt arról beszélgettek, hogy nem hoztak magukkal kenyeret. Jézus észrevette, és így szólt: „Mit tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek, és nem fogjátok föl? Még mindig érzéketlen a szívetek? Van szemetek, és nem láttok? Van fületek, és nem hallotok? Nem emlékeztek arra, hogy amikor öt kenyeret megtörtem ötezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt válaszolták: „Tizenkettőt.”
„És amikor hetet törtem meg négyezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt felelték: „Hetet.”
Erre újra megjegyezte: „Hogyan lehet, hogy még mindig nem értitek?”
Mk 8,14-21

A Tesszalonikában született Cirill kitűnő nevelést kapott Konstantinápolyban. Testvérével, Metóddal Morvaországba ment a hitet hirdetni. Az úgynevezett cirill betűkkel liturgikus szövegeket szerkesztettek szláv nyelven. Midőn Rómába hívták őket, ott Cirill 869. február 14-én elhunyt, Metódot pedig püspökké szentelték. Ő azután Pannóniába ment, ahol fáradhatatlanul hirdette az evangéliumot. Sokat szenvedett irigyeitől, de a pápák megvédték. Velehrádban (Csehország) halt meg 885. április 6-án. II. János Pál pápa 1980. december 31-én Európa társvédőszentjeinek nyilvánította őket.

Konsztantinosz szláv életrajzából

Konsztantinosz Cirill a sok munkától elgyötörve megbetegedett. Több napig tartó betegsége alatt Istentől látomásban részesült, és így kezdett énekelni: Azt mondták nekem: Az Úr házába megyünk, ezért örvendett a lelkem és ujjongott a szívem (vö. Zsolt 121, 1).

Ezután papi ruhát öltött, és így maradt egész nap. Örvendezve mondta: „Mostantól kezdve nem vagyok szolgája sem a császárnak, sem más földi embernek, hanem csak a mindenható Istennek. Volt idő, amikor még nem voltam, azután megszülettem, és majd örökké élek. Ámen.” A következő napon beöltözött a szerzetesi szent ruhába. Másnap reggel felvette a Cirill nevet. Ebben a szerzetesi életben ötven napot töltött el.

Midőn eljött az óra, hogy nyugalomra térjen, és az örök hajlékba költözzék, kezét az Istenhez emelve könnyek között így imádkozott: „Uram, Istenem, aki megteremtetted az összes angyali kart és égi hatalmasságot, kiterjesztetted az égboltot, megszilárdítottad a földet, és megteremtetted a semmiből az összes létezőt, te mindig meghallgatod azokat, akik akaratodat teljesítik, s téged tisztelnek, és parancsaidat megtartják. Hallgasd meg könyörgésemet, és őrizd meg hűséges nyájadat, amelynek elöljárójává tettél engem, alkalmatlan és méltatlan szolgádat.

Szabadítsd meg őket a téged káromlók istentelen és pogány gonoszságaitól. Növeld és sokasítsd meg Egyházadat, és mindenkit gyűjts egybe. Tedd egyetértővé választott népedet az igaz hitben és a helyes vallásban. Vésd szívükbe tanításod igéjét. A te ajándékod ugyanis az, hogy elfogadtál minket Krisztusod evangéliumának a hirdetésére, hogy jótettekre lelkesítsünk, és megtegyük mindazt, ami neked kedves. Akiket nekem adtál, most visszaadom neked, mint a tieidet. Vezesd őket erős jobboddal, és védelmezd gondviselő oltalmaddal, hogy mindnyájan dicsérjék és dicsőítsék az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevét. Ámen.”

Mindenkit szent csókkal köszöntve így szólt: „Áldott vagy, Istenünk, mert nem adtál minket láthatatlan ellenségeink prédájára, szétszaggattad hálójukat, és megszabadítottál a pusztulástól.” Így szenderült el az Úrban negyvenkét éves korában.

A pápa előírta, hogy a Rómában élő görögök és rómaiak gyűljenek egybe, hozzanak gyertyát, és énekelve könyörögjenek érte, utolsó útjára pedig úgy kísérjék, mintha magát a pápát temetnék. Ez meg is történt.

Istenünk, te a két szent testvér, Cirill és Metód által vezetted el a szláv népeket az evangélium világosságára. Add, hogy tanításodat mi is szívünkbe fogadjuk, és mindnyájan egy néppé legyünk az igaz hit megvallásában. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.