Kalkuttai Szent Teréz gondolataiból

A szegények legszegényebbjeinek szenteljük magunkat, akikben Krisztust szolgáljuk

A nővérek a tőlük telhető legjobbat akarják adni, mert a mi társaságunkban mindenestül oda kell adni magunkat Istennek; ez a közösség szelleme. Ezt úgy akarják elérni, hogy lemondanak az otthonukról, az állásukról, a jövőjükről, és egész életüket teljesen a szegények legszegényebbjeinek szentelik. Úgy gondolják, nem lehetnek eléggé hálásak Istennek azért, hogy megadta nekik azt a gyönyörű hivatást: szolgálni a szegények legszegényebbjeit.

Sok időt fordítunk a nővérek képzésére, különösen arra, hogy egyre inkább megismerjék és elsajátítsák a közösség szellemiségét, amelyet a rendi szabályzat előír. Ezt Isten akaratának tekintjük. A lelki képzéssel egyidejűleg látogatniuk kell a nyomornegyedeket. A nyomortanyákon való munka és az ott élőkkel való találkozás a noviciátusi képzés egy része. Ez a mi kongregációnk sajátossága, mert más rendekben a novíciák nem mennek ki a házból. Nálunk ez azért történik, hogy a nővérek meg tudják érteni negyedik fogadalmuk jelentőségét, amely által megígérjük: egész szívből a szegények legszegényebbjeinek szenteljük magunkat, akikben Krisztust szolgáljuk. Ez a tapasztalat hozzásegíti őket ahhoz, hogy amikor majd leteszik a fogadalmaikat, tudatosan vállalják a legszegényebbek áldozatos szolgálatát. Ezt a munkát csak Isten iránt való szeretetből lehet végezni. A szegények szolgálata alkalmat ad arra, hogy kifejezzük Isten iránti szeretetünket.

Közösségünket jellemzi a teljes odaadás, a feltétlen bizalom és a derűs lelkület. Arra törekszünk, hogy sugározzuk a Krisztusba vetett hit örömét. Ezzel akarjuk megéreztetni velük, hogy Isten szereti őket.

Szegényeinknek és betegeinknek nem csupán „valamire” van szükségük, hanem sokkal inkább „Valakire”, akit mi tudunk nyújtani nekik. Az ember számára ugyanis az egyik legnyomasztóbb dolog az, amikor magára hagyatottnak érzi magát. Nagyon is szükségesek tehát a szorgos kezek, de még inkább a szerető szívek, amelyek körülveszik őket. Mi arra törekszünk, hogy ezeket a szolgálatra kész kezeket elvigyük hozzájuk, valamint a nyitott szíveket, amelyek őszintén szeretik a rászoruló embertársakat, és úgy tekintenek rájuk, mint Krisztusra.