Mi az a Portiuncula-búcsú?
A Portiuncula-búcsú
Assisiben áll egy hatalmas bazilika, amely egy picike templomot rejt magában. Annak a három templomocskának egyike ez, amelyet maga Szent Ferenc épített újjá megtérésének kezdetekor. Akkorácska, mint egy kápolna, mégis ez lett a ferences rend központja.
Szent Ferenc és első követői ezen a helyen telepedtek le először, mondhatjuk: itt volt az első ferences kolostor. Gyékényből és sárból kis kunyhókat építettek e kis kápolna köré, mindegyik testvérnek egyet-egyet. Ez volt a testvérek első, szegényes lakhelye.
Szent Ferenc különös szeretettel viseltetett ez iránt a hely iránt, amelyet már a kortársak Portiunculának, azaz ’kis résznek’, ’kis területnek’ hívtak.
Szent Klára itt tette le első fogadalmát Szent Ferenc kezébe, innen indult tehát a ferences rend női ága is, a klarisszák rendje. Szent Ferenc szívesen időzött itt, és halála előtt az volt a kívánsága, hogy ide szállítsák. Halála helyén ma egy másik kis kápolna áll, amely szintén a nagy bazilika részét képezi, nem messze az Angyalos Boldogasszony templomocskájától.
Szent Ferenc azt is kiérdemelte, hogy ahol ő maga is elnyerte a teljes búcsút, az a hely mindenki számára megadhassa ezt a kegyelmet. A középkorban a teljes búcsú elnyeréséhez vagy Rómába, vagy a Szentföldre kellett zarándokolniuk a bűnbánóknak, így hatalmas és egyedülálló kiváltság volt, hogy a pápa úr engedélyezte ebben csöppnyi templomban a teljes búcsú elnyerésének kiváltságát, amit a későbbi pápák minden ferences templomra kiterjesztettek.
Ezért emlékezünk meg minden évben Angyalos Boldogasszony napján a Portiuncula búcsújáról minden ferences templomban, amely tanúja Szent Ferenc Szűz Mária tiszteletének, és egyben jelzi Isten csodálatos kegyelmeinek áradását, amelyet az Őt szeretőknek és követőknek nyújt ingyenesen.
Ahogy az óriási bazilika e kis templom fölé borul, úgy őrzi Isten kegyelme a kicsinyek és gyengék életét, mert Istennél nem a hatalmasok, hanem ők, az utolsók, a kicsinyek az igazi kiválasztottak, a „kedvezményezettek”.
Celanói Tamás, Szent Ferenc első életrajzírója így emlékezik meg erről a helyről és a hozzá kapcsolódó eseményekről:
Ezúttal a Portiunculának nevezett helyen állapodott meg, ahol Isten anyjának, a Boldogságos Szűz Máriának tiszteletére emeltek templomot a régiek, de most teljesen elhagyottan és gondozatlanul állott. Isten szentje, aki egyébként is nagy tisztelettel viseltetett a minden Jóság Anyja iránt, mély megindulással szemlélte a pusztulást, és habozás nélkül oda tette át lakását. Mire ezt a templomot is rendbe hozta, megtérésének már harmadik esztendejében járt.
Történt azonban egy napon, hogy az említett templomban éppen azt az evangéliumi szakaszt olvasták fel, melyben az Úr szétküldötte tanítványait prédikálni. Isten szentje, aki szintén jelen volt a szentmisén, megértette ugyan az evangélium szavait, a mise végeztével mégis odajárult a pap elé, és könyörögve kérte, magyarázza meg neki részletesebben a hallottakat. Ez készséggel hajlott kérésére. Szent Ferenc pedig, mikor meghallotta, hogy Krisztus tanítványainak sem aranyat, sem ezüstöt, sem pénzt nem szabad maguknál tartaniuk; az útra sem erszényt, sem tarisznyát, sem kenyeret, sem botot nem szabad magukkal vinniük; sem sarut, sem két köntöst, nem szabad viselniük, hanem szüntelenül az Isten országát és bűnbánatot kell hirdetniük, tüstént felujjongott a Szentlélekben: "Ez az, amit én akarok, ez az, amit én keresek, ez az, amit teljes szívemből tenni kívánok!
Majd más helyen:
Isten szolgája, Ferenc, termetre alacsony, lélekben alázatos, hivatásában kicsi, egy darabka földet hasított ki magának és övéinek a világból, mivelhogy csak úgy szolgálhatott Krisztusnak, ha volt valamije a világon. Bizonyára nem isteni rendelés nélkül történt, hogy időtlen idők óta Portiunculánaknevezték azt a helyet, mely azok osztályrészéül volt kiszemelve, akik a világból semmit sem akartak magukénak mondani.
Ezen a helyen egy kicsiny temploma állott a Boldogságos Szűznek, aki alázatosságával kiérdemelte, hogy szent Fia után feje legyen az összes szenteknek. Itt vette kezdetét a Kisebb Testvérek Rendje és nemes alkotmánya, mint egy szilárd alapra épített ház, itt nőtt naggyá és terebélyesedett ki. A szent minden másnál jobban szerette ezt a helyet, és a testvéreknek is megparancsolta, hogy különleges szeretettel ragaszkodjanak hozzá; azt akarta, hogy mindig úgy tekintsenek rá, mint alázatosság és fölséges szegénység dolgában a Rend tükrére. Ugyanezért tulajdonjogát másoknak engedte át, s magának és övéinek egyedül a használati jogot tartotta meg.
(…) Az ott élő testvérek éjjel-nappal, megszakítás nélkül az isteni dicséret zengedezésével foglalatoskodtak, és az életszentség csodálatos illatát terjesztve angyali életet éltek.
És méltán! Mert régi emberek állítása szerint ezt a helyet más néven Angyalos Boldogasszony egyházának is hívták. A szent atya állítása szerint Isten kinyilatkoztatta neki, hogy a Szent Szűz a tiszteletére világszerte épült templomok közül ezt különlegesen szereti; ez okból maga a szent is minden másnál jobban szerette.