Szentünknek legfőbb törekvése, legforróbb vágya és legelszántabb eltökélése az volt, hogy mindenütt és mindenben megtartsa a szent Evangéliumot, és tökéletesen, teljes éberséggel, teljes odaadással, elméjének teljes megfeszítésével és szívének minden rezdülésével kövesse a mi Urunk Jézus Krisztus tanítását és utánozza példáját. 

Ebből a szempontból különösen nevezetes és emlékezetre méltó az az ünnepség, melyet halála előtt három esztendővel Greccio városka határában a mi Urunk, Jézus Krisztus születésnapjának tiszteletére rendezett.

Élt azon a környéken egy bizonyos János nevű jó hírű, de még jobb életű ember. Boldogságos Ferenc nagyon szerette ezt az embert, mivel, bár nemessége révén messze földön nagy tekintélynek örvendett, a vér nemességét semmibe sem véve egyedül a lélek nemességére törekedett. Boldogságos Ferenc, mint már azelőtt is többször megtette, Karácsony előtt vagy tizenöt nappal magához hívatta János urat, és így szólt hozzá: „Ha azt akarod, hogy az Úr közelgő ünnepét Greccióban üljük meg, úgy siess, és szorgalmasan tégy meg mindent, amit mondok neked! Meg akarom ugyanis eleveníteni a betlehemi kisded emlékezetét, és tulajdon testi szemeimmel akarom szemlélni gyermeki korlátoltságának kényelmetlenségeit, látni akarom, hogyan helyeztetett a jászolba és hogyan feküdt az ökör és a szamár előtt a szénán” . A derék és hűséges ember a parancs hallatára gyorsan elsietett, és a kitűzött helyen előkészített mindent, amit a szent kívánt tőle.

Eközben elérkezett az öröm napja, megjött az örvendezés ideje. Megérkeztek a különböző helyekről odahívott testvérek, úgyszintén a környék lakói, férfiak és nők; tehetségéhez képest mindenki gyertyát vagy fáklyát tartott a kezében, hogy örvendező lélekkel bevilágítsa az éjszakát, mely ragyogó csillagaival fényt hintett a napok és esztendők végeláthatatlan sorára. Megjött Isten szentje is, és mivel mindent készen talált, látta és örvendezett. Készen állott a jászol, ott volt a széna, odavezették az ökröt és a szamarat. Ünnepelt itt az egyszerűség, vigadozott a szegénység, felmagasztaltatott az alázatosság, és Greccio mintegy új Betlehemmé alakult át.

Az éjszaka fénylik, mint a nappal, és gyönyörűségére szolgált az embereknek és állatoknak egyaránt. Az odaérkező emberek újult örömmel örültek a titok megismétlődésének. Az erdő kiáltásoktól visszhangzott, s a sziklák szent énekek hangját verték vissza. A testvérek az Úr szokásos dicséretét zengték, és az egész éjszaka örömujjongással telt el.

Isten szentje megállott a jászol előtt, nagyokat sóhajtott, s közben a fájó részvét és túláradó öröm csatáztak szívében. A jászol fölött kezdetét vette az ünnepi mise, és a miséző pap szíve újszerű vigasztalással telt el.

Isten szentje szintén magára öltötte a szerpapi ruhadarabokat - tudniillik szerpap volt -, és csengő hangján megkezdte a szent Evangélium éneklését. Hangja, erős hangja, behízelgő hangja, tiszta csengésű hangja, érces hangja a legnagyobb boldogság élvezésére hívogatta az összes jelenlevőket. Utána prédikálni kezdett a körülálló népnek, és mézédes igéket mondott a szegény Király születéséről és Betlehem kicsiny városáról. Mikor Krisztust Jézusnak akarta mondani, a szeretet szertelen lángolásában többször betlehemi kisded néven említette, és a Betlehem szót bégető bárányka módjára ejtette ki; közben száját egészen betöltötte nem is annyira a szó, mint inkább a túláradó érzelem édessége. A betlehemi kisded és Jézus nevének kiejtésekor nyelvével mintegy végignyalta ajkát, és ínyével boldogan élvezte a szó édességét.

És íme, megsokasodtak a Mindenható ajándékai: egy erényes férfiú elé csodálatos látomás tárult. A jászolban ugyanis egy élettelen gyermeket látott feküdni; amikor azonban Isten szentje odalépett hozzá, úgy tűnt, mintha a gyermeket mintegy álomból új életre támasztotta volna. És nem is volt egészen alaptalan ez a látomás. Mert lám, a kisded Jézus sokak szívében egészen feledésbe merült; most ellenben Isten kegyelméből szolgájának, Szent Ferencnek segítségével megint életre támadt, és kitörölhetetlenül mélyen belevésődött az emberek emlékezetébe.

Az ünnepi virrasztás végeztével ki-ki örvendezve tért vissza otthonába.

 

 

    Halála előtt három évvel Greccióban a buzgóság felszítása okából a kisded Jézus születésének emlékét nagy ünnepélyességgel igyekezett felidézni. S hogy ez ne essék újításnak, a Szentatyától kért és kapott engedéllyel jászolt készíttetett, szalmát, ökröt és szamarat hozatott oda. Meghívta a testvéreket és a népet is. Az erdő élénk és ájtatos énekektől visszhangzott, miközben a sok fáklyától szinte nappali világosság töltötte be az éjszakát. Ekkor az Isten embere lelki meghatottsággal, könnyesen és túláradó örömmel a jászol mellé állott, amely fölött ünnepi szentmisét szolgáltak. Maga Szent Ferenc énekelte Krisztus levitájaként az evangéliumot. Aztán a körülálló népnek a szegény Krisztus születéséről prédikált, akit midőn meg akart nevezni, gyöngéd szeretettel betlehemi Kisdednek nevezett.

    
     Egy erényes és derék lovag, Grecciói János úr, aki Krisztus szerelméért a világi katonaságot elhagyva nagy buzgalommal kapcsolódott az Isten emberéhez, azt állította, hogy ugyanakkor gyönyörű szép alvó kisdedet látott a jászolban, akit boldog Ferenc atya karjába ölelve ébresztett fel álmából.

    
     Ennek a buzgó katonának a látomását nemcsak szentsége teszi hihetővé, de az igazság is mellette szól és a követő csodák is megerősítik. Ferenc példája ugyanis a Krisztus hitében ellanyhult híveket az egész világon feltüzelte, a jászol megőrzött szalmáját pedig a nép beteg állatjai gyógyítására és más különös ragályok elhárítására használta, mindenképpen dicsőítve Istent, aki szolgája szent imájának hatékonyságát nyilvánvaló csodákkal bizonyozta.

Részlet XVI. Benedek pápa 2009. december 24-i beszédéből

„Szent Ferencnek köszönhetően a keresztények jobban megérthették, hogy Karácsonykor Isten valóban Emmanuel lett, azaz a velünk való Istenné vált, akitől nem választ el bennünket semmiféle korlát, semmilyen távolság. A Gyermek révén Isten közelivé vált mindnyájunkhoz, olyannyira, hogy tegezhetjük és bizalmas kapcsolatra léphetünk vele, mint ahogy egy gyermekkel tesszük ezt. A Kisjézusban a Szeretet Istene nyilvánul meg: Isten fegyver és ereje kinyilvánítása nélkül jön, mivel nem külső eszközökkel érkezik hódítóként, hanem az kívánja, hogy az emberek szabadon fogadják őt be.

A karácsonyi novéna, az ünnepet megelőző kilenced idején az egyház arra szólítja fel a híveket, hogy fokozott buzgalommal készüljenek az Üdvözítő közelgő születésére. Mindnyájan azt kívánjuk szívünkben, hogy napjaink tevékenysége közepett Karácsony hozza el számunkra a meghitt, mély örömet, hogy kézzel érinthessük Istenünk jóságát, és új bátorsággal töltsön el bennünket az Úr. 

A Megtestesülés misztériumának sajátos tiszteletéből fakadt a híressé vált greccio-i karácsony, az élő jászol felállítása. Szent Ferenc az ihletet valószínűleg szentföldi zarándoklata során, valamint a római Santa Maria Maggiore-bazilikában felállított betlehemi jászol láttán kapta. Assisi Szegénykéjét, a Poverello-t az késztette az élő jászol felállítására, hogy konkrétan megtapasztalhassa a Gyermek Jézus születésének alázatos nagyságát, és mindenkinek továbbadhassa ennek az eseménynek az örömét.

A greccio-i éjszaka lehetővé tette, hogy a keresztények jobban megértsék az ünnep hiteles üzenetét, sajátos hangulatát. Az élő jászol láttán buzgóbban szerethetik és imádhatják Krisztus emberségét. Karácsonynak ez a megközelítése új dimenziót tárt fel a keresztény hit előtt. Húsvét a hívek figyelmét Isten erejére összpontosította, amellyel legyőzte a halált, és új életet kínál fel. A feltámadás azt tanítja, hogy reménykedjünk az eljövendő világban. Szent Ferenccel és a betlehemi jászol élőképével a védtelen Isten szeretete, alázata kapott hangsúlyt.

Karácsonykor azt fedezzük fel, hogy Isten a Gyermek Jézus gyöngéd tagjaiban nyilatkoztatja ki magát. Isten védtelen Gyermekké válik, hogy legyőzze a kevélységet, az erőszakot, az ember féktelen birtoklási vágyát. Jézusban Isten magára vette a szegénység lefegyverző életállapotát, hogy meghódítson bennünket szeretetével és elvezessen bennünket valódi önazonosságunkhoz. Ne feledjük, hogy Jézus Krisztus legnagyobb címe éppen az, hogy ő a „Fiú”, Isten Fia. Az isteni méltóságot olyan szó jelöli, amely utal a betlehemi jászol alázatos körülményeire.

Jézus gyermeki mivolta egyben azt is megmutatja, hogy hogyan találkozhatunk Istennel, és hogyan élvezhetjük jelenlétét – mondta a pápa, idézve Máté evangéliumának szavait, miszerint csak gyermeki szívvel léphetünk be a mennyek országába. Erre emlékeztette Szent Ferenc kora és minden idők, azaz napjaink kereszténységét is. Imádkozzunk az Atyához, hogy adja meg szívünknek azt az egyszerűséget, amely felismeri a Gyermekben az Urat, kövessük Szent Ferenc példáját – mondta december 24-én délelőtti katekézisében XVI. Benedek pápa.