Március 15. Beszéd a Gasparich szobornál
2009. márc. 15.
Kedves Barátaink, Testvéreink, Kedves Honfitársaink!
A megemlékezés nem csupán tiszteletadás, nem csupán visszaemlékezés arra érdemes időkre, hanem a gyökér szomjúsága, amellyel életet szívunk magunkba. Összekötő a múlt és a jövő között, hogy megteremjen a jövő gyümölcse.
Így emlékezünk vissza ma az 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra, s így emlékezünk vissza a hősökre, akik életük árán adtak lehetőséget a jövőnek. Nem csupán egy-egy hősre, hanem egész nemzetünkre, amely a megalázó rabságból a szabadság mámorában kezdett magára találni, fölfedezni élete méltóságát, szépségét és távlatát. Ráeszmélt arra, hogy a teremtő Istentől olyan értékeket kapott ajándékba, amelyek az idők kemény harcaiban megnemesedtek, s amelyek alkalmasak arra, hogy a népek nagy családjában méltó helyet biztosítsanak magyar nemzetünknek. A Kárpátmedencében eltöltött 1000 év, s a régmúlt homályába vesző évezredek olyan titkokat rejtenek, amelyekre méltán lehetünk büszkék, s építhetünk rá. A sorsfordító nagy pillanatokban ezek a titkok egyszerre élednek és támadnak föl a magyar szívekben, hogy reményt gyújtsanak az elsötétült világnak. E nélkül a távoli múlt nélkül elképzelhetetlen lenne mindaz, amit akár a honfoglalás jelentett, akár Szent István királyunk alkotott és indított el. Mennyi lélekvesztő vihar száguldott végig történelmünk útján, amely a végveszélyt sugallta, s mégis virágzó élet lett belőle.
A sokféle vihar között is hatalmasan világító eseménye volt történelmünknek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc. Nemzetünknek és nemzetünk lelkületéből táplálkozó testvérnépek fiainak hány hősi alakja áll elénk, bátorítólag, hirdetve, hogy nincs veszve addig semmi, amíg helyén van a lelkünk, benne helyén vannak az értékek, szívünkben helyén van az Isten. Mert Ő nemcsak a templomok Istene, hanem az élet Ura, a történelem Ura, a nemzetek megalkotója. És Ő semmit sem azért teremtett, hogy veszni hagyja, hanem, hogy kibontakozzék, s gazdagítsa ezt a világot. Hőseink azt hirdetik, hogy magyar népünk csodálatosan nemes lelket hordoz keblében, amelynek szépsége, tartása, ereje van.
Bár a lelkesedés és szabadság napjaiban megálmodott szép életet, megálmodott szebb jövőt hamar eltaposták az irigy, alattomos, sokszoros túlerőt toborzó idegen hatalmak, s megtorolták álmainkat, halálos félelembe merevítették lelkesedésünket, mégsem halt meg a lélek, nem veszett el a szent szabadság ügye, hanem óriásit gördült tovább a történelem kereke. Népünk újra belevéste nevét és karakterét a népek történelmébe, mint ahogy megtette ezt korábban Nándorfehérvárnál, s megtette ezt később 1956-ban.
Azok a hősök, akik ebben a szent lelkesedésben kitartottak egészen az életük feláldozásáig, megerősítenek bennünket egy szent közösségben. Így áll előttünk az a férfiú is, akinek emlékművét megkoszorúzzuk, Gasparich Kilit Márk, aki előbb ferences barátként tanított, igét hirdetett, vígasztalt, katasztrófákban életeket mentett, majd a forradalom és szabadságharc harcosaként toborzott, lelkesített és vezetett. A világosi fegyverletétel után bujdosva, álnevek alatt nevelt és épített tovább, hogy a szent tűz ki ne aludjék a megfélemlített lelkekben. Nem hagyta el hazáját, bár számolhatott vele, hogy egyszer őt is bíróság elé állítják és kivégzik. Az árulók gyávasága nem tette értelmetlenné küzdelmét, hanem még fényesebbé tette, s erősebbé az alapot. Tudta, hogy…
Szükség van a bátorításra. Mert a rossz gátlástalanul harsog, a gyűlölet és a romboló erők kíméletlenül hódítják az emberi szíveket. Igyekeznek elhitetni egyeduralmukat a világban, félelmet keltve az emberek lelkében. A megosztás szelleme pedig az „oszd meg és uralkodj!” elvével könyörtelenül próbálja kezében tartani a világot. Így sokakat megtéveszt, és elsöpri az emberi lélek mélyén pislákoló reményt, szeretetet, szelídséget. A helyébe lépő keserűség viszont nem jó tanácsadó.
Szükség van arra, hogy a jót akaró és tenni vágyó emberek megfogják egymás kezét, s azokét, akiknek lépte bizonytalan. Tudnunk kell egymásról, s hinnünk kell abban, hogy szívünk mélyén egy olyan világ él, amelyért élni érdemes. Legszebb álmaink az Isten álma és terve életünkkel. Ne hagyjuk elmúlni, ne hagyjuk elveszni! Azonban kevés az emberi jó és jó szándék, hogy a szép tervek valóra váljanak.
Szükségünk van egymás bíztató szavára, hogy érdemes továbblépni;
szükségünk van egymás kezére, amellyel elfogadunk és továbbadunk;
szükségünk van egymás tekintetére, hogy felismerjük: testvérek vagyunk;
szükségünk van egymás szívére, amely együtt dobban, s így fölerősíti a szeretet szavát, amelynek forrása az Isten.
Urunk, teremtő, fenntartó, gondviselő, szeretetben mindenható Istenünk! Emberi létünk, amely a történelem nagy forgatagában csupán porszemnek tűnik, Teáltalad fényesedik, s növekszik nagyra. Miként a szobrász, aki apránként faragja, csiszolja a tehetetlen anyagot, hogy gondolatát, lelke tüzét benne megformálja, s minden mozdulat azért történik, hogy a tűz minél tisztábban tükröződjék, úgy Te, a nagy Szobrász, aki az eleven, képedre alkotott embert formázod szereteteddel, mindent azért rendelsz, hogy Isteni Lelked tüze bennünk elevenebb és tisztább legyen.
Kezedben a történelem nagy eseményei, viharai és derűs percei csupán csiszolópor, mely az ember jellemét formázza; kemence, mely salakját kiégeti és szilárdítja. Magyarságunk történelme bőven adott viharokat, tisztító kemencéket, melyekben népünk jelesei megedződtek, megtisztultak, s történelmi vándorlásunk rendíthetetlen, biztos irányt mutató oszlopai lettek.
Köszönjük, Urunk, nagyrabecsülésedet irántunk, mely a ránk bízott feladatok súlyával mérhető!
Köszönjük, Urunk, hogy e feladatokhoz bajnokokat, hősöket teremtettél számunkra, akiknek jelleme tűzoszlopként világít a történelmi viharok közt egész népünk javára. Köszönjük, Urunk, Gasparich Kilit Márk ferences testvérünket és a többi példaképet.
Kérünk, Urunk, hogy e sok vészből megmentett nemzeti létünk méltó örökösei legyünk! Kérjük, adj nekünk is bátor, nagylelkű szívet, mellyel többre tartjuk a becsületet, a népünkhöz, nemzetünkhöz való hűséget, mint a pillanatnyi érdekeket! S adj, Urunk, bölcsességet, szívbéli erősséget, hogy amikor népek, nemzetek támadnak, gyűlölködnek egymás ellen s ellenünk, lehessünk megbocsátón – tisztelvén a nem tisztelt emberi életet – örök békédnek követői!
Add meg ezt a békét a mindennapok áldozata árán szívünknek, családunknak, nemzetünknek s az egész világnak! Amen.