A lelki öröm dicséretéről és a búskomorság veszedelméről
(Szent Ferenc második életrajza, LXXXVIII. fejezet)

Szentünk azt tartotta, hogy az ellenség ezer ármánya és cselvetése ellen legjobb gyógyszer a lelki öröm. Ezt szokta mondani: „Az ördög akkor örül a legjobban, ha Isten szolgájában sikerül kioltani a lelki örömet. Állandóan port hord magával, melyet a lelkiismeret legkisebb résén is be tud csempészni, és homályba tudja vele vonni az ész világos látását és az élet tisztaságát egyaránt. De ha lelki öröm tölti el a szívet, akkor hiába ontja halálos mérgét a kígyó. Ha ellenben szomorúságra hajló, csüggedt és levert a lélek, könnyen búskomorságba merül, vagy pedig hiú örömök keresésére tér át.”
Ezért a szent különös igyekezetet fordított arra, hogy szíve mindig vidám maradjon, s megőrizze a lélek kenetét és az öröm olaját. A rosszkedv gonosz betegségétől a lehető legnagyobb gonddal óvakodott, és ha csak futólag is érezte közeledését, menten imádságba merült.
Többször mondotta: „Isten szolgája, ha mint történni szokott, valamilyen okból elkedvetlenedik, az nyomban az imádsághoz meneküljön, és mindaddig tartson ki a fölséges Atya társaságában, amíg csak vissza nem nyeri tőle az üdvösség örömét! Ha ugyanis belopakodik a búskomorság, erőt vesz rajta a babiloni betegség, mely, ha idejében nem orvosolják könnyekkel, kitörölhetetlen rozsdafoltot ölt a szíven.”