Életutunkra erősen kihat, honnan merítjük, hogy mi a helyes és mi a helytelen. A családok nevelési gyakorlata ma már különböző világnézetek és értékrendek mentén halad, ezért nem ritka, hogy ugyanazt a tettet az egyik ember helyesnek, a másik helytelennek ítéli. Például valaki a kéregetőnek elvből ad, a másik pedig elvből nem.

Csak Isten tudja, hogy mi a helyes, és mi a helytelen. A keresztény értékrend arra épül fel, amit erről Ő mondott és mutatott nekünk. Mindezt magunkba szívhatjuk a vallásos nevelésből, a Bibliából, az Egyház tanításából, a liturgikus- és imaéletből, és úgy kel bennünk életre, ha egyre inkább ezek alapján döntünk és cselekszünk. A Szentlélek a hét ajándékán keresztül nemcsak a rendkívüli, hanem a teljesen hétköznapi helyzetekben segít bennünket közelebb lépni Istenhez és az Ő vágya szerint élni.

Azonban a mindennapokban rengeteg olyan pillanat van, amikor valami miatt mégsem könnyű dönteni vagy pedig tudjuk mit tennénk legszívesebben, de mégis valami azt súgja, hogy…

Ilyenkor siet a Szentlélek a segítségünkre. A tanács ajándékával indítást ad arra, hogy helyesen döntsünk és mit tegyünk. Ez egy olyan belső késztetés, amit nem kell túl misztikusan elképzelni, egyszerűen csak megjelenik bennünk az az irány, amit Isten mutat. Az ösztöneink azonban nem ritkán valami mást diktálnának, de még ilyenkor sincs veszve semmi, ahogyan Jézus egyik példabeszédében is olvashatunk hasonlóról:

Egy embernek két fia volt. Odament az elsőhöz és így szólt: ’Fiam! Menj ki ma, dolgozz a szőlőben!’ Az így válaszolt: ’Nem akarok’. De később meggondolta magát és kiment. (Mt 21,28-29)

Tudjuk, hogy az ösztöneink nevelhetők. A Szentléleknek ez az ajándéka egy szelíd nevelő, amely nem pálcával, hanem egy hirtelen felébredő indítással, vagy emlékeztetéssel késztet arra, hogy mit döntsünk, mi a helyes. Gondolhatjuk azt is, hogy ez nem égi ajándék csak a egyszerűen a lelkiismeretünk. Annyiban nem járunk messze az igazságtól, hogy a lelkiismeretünk valóban együttműködik a tanács ajándékával és ezt nem tudjuk minden esetben plasztikusan szétválasztani. De tudnunk kell világosan azt is, hogy itt többről van szó egyszerű lelkiismeretnél.

Ha helyesen fejlődik a lelkiismeretünk, akkor Isten igazságosságának a hangjává válik bennünk, tehát az igazságosság alapján működik. Az igazságosság az, amikor mindenkinek megadjuk azt, ami neki jár. Ez jó ás alapvető, de Isten ennél tovább akar menni bennünk, mert Ő maga is több, mint igazságosság. A Szentlélek a tanács ajándékával a lelkiismeretünket az irgalomra neveli, vagyis irgalmával túlmutat az igazságosságon. Képes felemelni a „valamit valamiért” felfogásból. Isten legnagyobb tulajdonsága nem más, mint az irgalom. Azt szeretné, ha nekünk is egyre inkább ez válna a legnagyobb tulajdonságunkká. Irgalmasságot akarok és nem áldozatot (Mt 9,13; Óz 6,6). Isten irgalmassága titok és paradoxon is egyben, amelyet legszívesebben igazságtalan igazságnak neveznék. Így hordozhatjuk Isten irgalmát a lelkiismeretünkben, ahogyan egy anya a gyermekét hordozza a méhében. Érdekesnek találom, hogy a héber nyelvben ugyanazzal a szóval fejezik ki az irgalmat, is mint az anyaméhet.

A tanács ajándéka tehát arra indít bennünket, hogy jóakarók és elnézőbbek legyünk mások hibáival szemben, ahogyan Isten is elnéző a mi bukásainkkal szemben. Így vezet el ez az isteni ajándék az irgalmasság boldogságába:

„Boldogok az irgalmasok, mert ők majd irgalomra találnak.” (Mt 5,7)

Hogyan lesz boldogságunkká az irgalom? Már földi életünkben megtapasztalhatjuk, hogy a nagyszívű ember szinte kihívja belőlünk is a legjobbat. A Szentlélek „jótanácsának” megtapasztalása valóban olyan ajándék, amelyen át az irgalomra mindennap rátalálhatunk.

Az irgalom a földi életünk során folyamatosan tágítja a lelkünket, hogy az eljövendő világban képesek legyünk befogadni Isten irgalmának, jóságának a nagyságát. De ehhez már mostantól „szednünk kell ezt a lélektágító égi tablettát”.