Katekézis III.
Hiszek… mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtőjében
„Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet.”
Ez a teremtésről szóló hittétel az Apostoli Hitvallásnak az a része, amely a mai modern világban a legtöbb nehézséget okozza a keresztény emberek számára. Ugyanis nem csak az Istenben nem hívők utasítják el a Biblia teremtéstörténetét, de sok magát keresztyénnek valló ember is. Tudjuk, hogy a Föld nem a világegyetem középpontja, amely körül kering a Nap és az egész csillagvilág, hanem csak egy kis porszem a naprendszerek végtelen világában. Hiszen ma a gyerekek már nemcsak az iskolában találkoznak az evolúció elméletével, hanem a TV előtt ülve, a természettudományos filmcsatornák műsorain keresztül is. Sokak számára ezért mindaz, amit a Biblia elmond a világ és az ember teremtéséről csak mesének tűnik.
Mi tehát az igazság? Mit hiszünk mi keresztények, amikor az Apostoli Hitvallás szövegét elmondva újra és újra megvalljuk hitünket?
Ha kinyújtjuk a kezünket és megnézzük a tenyerünket, láthatjuk, hogy nincs még egy ugyanilyen tenyér és ugyanilyen újlenyomat a világon, mint a miénk. Sőt nincs még egy ugyanolyan ember a földön, mint amilyenek mi vagyunk, még akkor sem, ha genetikailag szinte teljesen velünk azonos ikertestvérünkről is van szó. Ahogy Kosztolányi Dezső írja a „Halotti beszéd” c. versében: „Milliók közt az egyetlenegy.”
Ha leszakítunk ugyanarról a fáról két falevelet és alaposan megnézzük, észrevesszük, hogy bár látásra egyformának tűnnek, mégis ezernyi apró kis részletben különböznek egymástól. Mert az élet, legyen az akár emberé, akár egy falevélé, bár természetesnek vesszünk, csoda, és érdemes lenne néha rácsodálkoznunk, ahogy az idézett versben a költő biztat: „Okuljatok mindannyian e példán. / Ilyen az ember. Egyedüli példány. / Nem élt belőle több és most sem él, / s mint fán se nő egyforma két levél, / a nagy időn se lesz hozzá hasonló.”
Ha kint vagyunk az éjszakában és látjuk a csillagos eget, magunk elé képzelhetjük a csillagok milliárdjait, a galaxisokat és a tejutat. Hát nem fantasztikus, hogy a végtelennek tűnő univerzumban van egy naprendszer, s azon belül van egy kis bolygó, ahol élet van, ahol mi is élünk, s a többi hat milliárd emberrel együtt, ennek a csodának az Alkotója minket név szerint ismer, még a gondolatainkat is tudja, és szeret minket.
Idézzük magunk elé, ahogy a tévében egy-egy természetfilmben láthatjuk a természet káprázatos szépségét: az óceánok mélyének páratlanul gazdag élővilágát, a Himalája hófödte szikláit, a dél-amerikai őserdők búja zöldjét, az afrikai szavannák végtelen pusztáit, s közben mondjuk el újra az Apostoli Hitvallás első cikkelyét: „Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében”. Ugye milyen csodálatos dolog megismerni a teremetett világot, de még inkább felismerni és hitvallást tenni a Teremtőről?
A Biblia erről a teremő Istenről tesz bizonyságot, Isten nagysága és dicsősége ragyog fel benne, azt mutatja meg kicsoda Isten, milyen ez a teremtett világ és kik vagyunk mi emberek. Vizsgáljuk tehát meg azt a kérdést, hogy mit hiszünk mi a Teremtő Atyáról, a teremtett világról és az emberről, mint teremtményről.
1. Mit vallunk a Teremtő Istenről?
A teremtő Istent a bűntől elhomályosult értelmű ember nem ismerheti meg magától. Az ember magától csak kételkedő kérdései feltevésére és a tagadásra képes. Ezért először a megváltó, szabadító Istent kell megismerni Jézus Krisztusban, aztán rajta keresztül a szerető, gondviselő mennyei Atyát, hogy így eljussunk a világ Teremtőjéhez. „Hiszem azt, hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak örökkévaló Atyja, aki a mennyet és a földet minden bennük levő dolgokkal egyetemben semmiből teremette és örök tanácsa és gondviselése által most is fenntartja és igazgatja, az Ő Fiáért, Jézus Krisztusért nekem Istenem és Atyám…” /Heidelbergi Káté/
2. Mit vallunk a teremtett világról?
Biblikus teremtéshit hozzásegít minket ahhoz, hogy a tudomány szerepét és a hithez való viszonyát is helyesen értsük, amikor a teremtett világról beszélünk. Sem lebecsülni, sem túlbecsülni nem szabad a tudományt. Egyik részről valóban szükséges elhatárolódni a természettudomány istenítésétől, hiszen sokan vannak ma olyanok, akik már-már isteni jelentőséget tulajdonítanak neki, és megkérdőjelezhetetlen örök igazságként fogadják el mindazt, amit a természettudomány mond, és elfelejtik, hogy tulajdonképpen minden tudomány valamilyen feltevésre, hipotézisre épül, azaz hitet feltételez. Hiszen, aki Isten helyett, az anyag örökkévalóságáról beszél, az is csak hinni képes ezt, de bizonyítani nem. Senki sem állíthatja, hogy amit ma tudunk a világ keletkezéséről, az a végső és teljes ismerete az embernek. Be kell látnunk a tudomány és az emberi értelem korlátozottságát is. „És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó.” (1Móz 1:31).
3. Mit vallunk az emberről, mint teremtményről?
A világról az emberi tudományok sok mindent elmondanak, de arról, hogy kié a világ, s benne az én életem, csak az Istennek a Szentírásban adott kijelentésén alapuló hit szól. Ez a hit egyes szám első személyben arról tesz bizonyságot, hogy én, mint „milliók közt az egyetlen”, nem véletlenül vagyok a világon. Isten mondott igent a létezésemre. Ezért nem vagyok kitéve a vak sors kényének kedvének, sőt tudom, hogy az én életem a Teremtő Isten szabad és bölcs döntése.
„Hiszem, hogy Isten teremtett engem minden teremtménnyel együtt. Ő adta testemet, lelkemet, szememet, fülemet és minden tagomat, értelmemet és minden érzékemet, és ezeket most is fenntartja. Ezért ad nekem ruhát és lábbelit, ételt és italt, házat és gazdaságot, feleséget és gyermeket, szántóföldet, barmot és mindenféle jót. Testemet s életemet naponként mindennel bőven ellátja, táplálja. Megoltalmaz minden veszedelem ellen. Megvéd és megőriz minden gonosztól. És mindezt csupán atyai, isteni jóvoltából és irgalmasságából cselekszi, és én arra sem érdemes, sem méltó nem vagyok. Mindezért én neki hálával és dicsérettel, szolgálattal és engedelmességgel tartozom. Ez így igaz!”
4. Összegzés
Amikor tehát azt mondjuk: „Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében”, akkor ezzel a hitvallással megvalljuk, hogy mi Istenhez tartozunk, és arra kötelezzük magunkat, hogy meg is akarjuk valósítani azt, amire Ő teremtett, vagyis, hogy életünkkel Őt dicsérjük. „Áldjad az Úr nevét, Őt áldja minden énbennem! Őt áldjad lelkem, és róla tégy hitvallást nyelvem! El ne feledd: Napfényed ő teneked! Őt áldjad örökké! Ámen”