Évközi 17. hét, szerda – Szent Márta

Márta és Mária, nemcsak test szerint, hanem a vallásban is testvérek voltak. Mindketten híven ragaszkodtak az Úrhoz, mindketten szívesen szolgálták a test szerint náluk levő Urat. Befogadta őt Márta, mint ahogyan vándorokat szokás befogadni. Igen, vendégül látta, de mint a … Bővebben

Maria-en-martha-Johannes-VermeerMárta és Mária, nemcsak test szerint, hanem a vallásban is testvérek voltak. Mindketten híven ragaszkodtak az Úrhoz, mindketten szívesen szolgálták a test szerint náluk levő Urat. Befogadta őt Márta, mint ahogyan vándorokat szokás befogadni. Igen, vendégül látta, de mint a szolgálóleány az Urát, mint esendő ember az Üdvözítőjét, mint teremtmény a Teremtőjét. Vendégül látta, hogy testét táplálja, aki viszont őt Lélekkel táplálta. Urunk ugyanis azért vette magára a szolga alakját, hogy ebben a szolgai alakban szívességből, ne pedig kötelességből táplálják őt a szolgák. Hiszen részéről már az is szíves szeretet volt, hogy testi táplálékot fogadott el tőlük. Emberi testben élt, így meg is éhezett, és meg is szomjazott.

Úgy fogadták tehát az Urat, mint vendéget, aki a tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám, akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek (Jn 1, 11-12). Fogadott gyermekeivé tette a szolgákat, hogy testvérei legyenek, kiváltotta őket a bűn rabságából, hogy társörököseivé tegye. Mindazonáltal közületek senki se sóhajtozzék így: „Boldogok, akik méltók voltak arra, hogy Krisztust saját otthonukban fogadják!” Ne siránkozzál és ne keseregj azon, hogy te olyan korban születtél, amikor az Urat test szerint már nem láthatod. Ezt a megtiszteltetést tőled sem vette el, hiszen megmondta: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek (Mt 25, 40). (Szent Ágoston püspök beszédeiből)