Cortonai Szent Margit a III. Rendből – ferences emléknap

Cortonai Szent Margit a toscanai Lavianóban született 1247-ben. Ifjúságában, édesanyja elvesztése után, egy montepulcianói nemes szolgálatába szegődött, akivel szerelmi viszonyt tartott fenn kilenc éven át. Meggyilkolt szerelmének holtteste kijózanította és felrázta. A cortonai ferencesekhez ment és vezeklő életet kezdett, majd … Bővebben

defaultCortonai Szent Margit a toscanai Lavianóban született 1247-ben. Ifjúságában, édesanyja elvesztése után, egy montepulcianói nemes szolgálatába szegődött, akivel szerelmi viszonyt tartott fenn kilenc éven át. Meggyilkolt szerelmének holtteste kijózanította és felrázta. A cortonai ferencesekhez ment és vezeklő életet kezdett, majd Szent Ferenc Harmadik Rendjébe lépett. A szeretet cselekedeteit — különösen a betegek iránt — hősiesen gyakorolta, akiknek gondozására társakat is talált és kórházat épített. Állandó imádságban, elmélkedésben és böjtölésben élt. Különösképpen az alázatosságot és a szegénységet gyakorolta. Az Eucharisztia misztériuma és Jézus szenvedése iránt csodálatos szeretettel lángolt. 1297. február 22-én halt meg.

Nagy Szent Vazul leveléből

Örülni kell és ujjongani, mert ez a leányom meghalt, de föltámadt

Talán aki elbukik, nem kel fel ismét? Talán aki elfordul, nem fordul vissza soha? Sok orvosságot találsz az isteni írásban a bajokra, sok gyógyszert, amellyel a pusztulásból eljuthatsz az üdvösségre. Olvashatsz a halál és a feltámadás titkáról, bizonyságot találhatsz a rettentő ítéletről és az örök büntetésről, megtalálhatod a hittételeket a bűnbánatról és a bűnbocsánatról; számtalan példát lelsz a megtérésre: drachmát, báránykát, fiút, aki rossz nőkre pazarolta vagyonát, aki elveszett és megkerült, meghalt, és újra éledt. Éljünk hát a bajok ezen orvosságaival, mert lelkünk ezek által meggyógyul.

Amíg ez lehetséges, emelkedjünk fel a bukásból, és ne essünk kétségbe magunk miatt, ha már a rossztól elszakadtunk. Jézus Krisztus azért jött a világba, hogy üdvözítse a bűnösöket. Jöjjetek, imádjuk és boruljunk le előtte, siránkozzunk színe előtt! Az Ige bűnbánatra hív bennünket, hozzánk kiált, hangos szóval mondja: Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradoztok és terhelve vagytok, és én megenyhítlek titeket! Van tehát számunkra út az üdvösségre, ha mi is akarjuk.

Elnyelt a győztes halál, de lásd és tudd meg, hogy Isten letöröl a bűnbánók arcáról minden könnyet. Hűséges az Isten minden szavában. Nem hazudik, amikor így szól: Ha olyanok volnának is bűneitek, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó; és ha olyan vörösek is, mint a bíbor, fehérek lesznek, mint a gyapjú. Készen áll a lelkek nagy orvosa betegséged meggyógyítására. Készséges szabadító ő. Nemcsak a tiéd, hanem mindazoké, akik bűnükben szolgaságra adták magukat. íme, az ő édes és üdvösséges szavai: nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek. Ugyan, milyen kifogás mögé bújhatsz, vagy kinek lehet valami kifogása, mikor ezeket kiáltja?

Az Úr meg akar tisztítani a fájdalmas csapásoktól és meg akarja neked mutatni a sötétség után a világosságot. A jó Pásztor keres téged, elhagyván az el nem tévedt juhokat. Ha átadod magad neki, nem késlekedik és nem restelli, hogy vállára vegyen téged, és örül, hogy megtalálta elveszett báránykáját.

Áll az Atya és várja visszatérésed a tévelygésből. Csak térj vissza, és amikor még messze vagy, hozzád szalad és nyakadba borul, baráti öleléssel karol át téged, aki a bűnbánatban már megtisztultál. Sőt még lelkedet is, amelyet a régi ember cselekedetei lecsupaszítottak, eredeti ruhájába öltözteti; gyűrűt húz ujjadra, Krisztus vérében megmosdat, felövez és sarut húz a lábadra, hogy a rossz útról megtérvén hirdethesd a békesség Evangéliumát. Ünnepnapot, örömünnepet hirdet mind az angyaloknak, mind az embereknek, és mindenféle módon megünnepli üdvösségedet. Hiszen ezt mondja: Bizony mondom nektek, öröm van a mennyben az Isten előtt egyetlen megtérő bűnös fölött. Ha pedig valaki azok közül, akik azt gondolják magukról, hogy állnak, szemrehányást tesz azért, mert téged olyan gyorsan visszafogadtak, a jóságos Atya szót emel érdekedben: Örülni kell és ujjongani, mert ez a leányom meghalt, de életre kelt, elveszett, de megkerült.