Szent Tamás apostol – ünnep

Nagy Szent Gergely pápának az evangéliumokról mondott szentbeszédeiből Én Uram, én Istenem! A tizenkettő közül az egyik, Tamás vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus (Jn 20, 24). Ez az egy tanítvány tehát távol volt. Visszatérve hallotta, … Bővebben

Évközi 13. vasárnap

Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl a keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám. Aki megtalálja életét, elveszíti azt, de aki értem elveszíti … Bővebben

Péntek, évközi idő, 12. hét

  Amikor Jézus befejezte a hegyi beszédet és lejött a hegyről, nagy sokaság követte. Ekkor odament hozzá egy leprás, leborult előtte, és így kérlelte: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem.” Jézus kinyújtotta kezét, megérintette őt, és így szólt: „Akarom, tisztulj meg!” … Bővebben

SZENT PÉTER ÉS SZENT PÁL APOSTOLOK – főünnep

Ezt a napot Péter és Pál apostol vértanúsága tette nekünk szent nappá. Nem valami alig ismert vértanúkról szólunk, hiszen minden földre elhat szózatuk, a földkerekség végéig eljut igéjük (Zsolt 18, 5). Ezek a vértanúk látták is azt, amit hirdettek, méltányosnak … Bővebben

Szent Iréneusz püspök és vértanú, egyháztanító

Iréneusz görög származású keresztény 130 körül született, Szmirnában nevelkedett, a város püspökének, Szent Polikárpnak volt a tanítványa. 177-ben a galliai Lyonban telepedett le, ahol pap, majd nem sokkal később e város püspöke lett. Ő irányítja Kelet-Gallia misszionálását. Egyike azon első … Bővebben

Szent László király ünnepe

1077-ben került a magyar trónra. Az ország kereszténnyé tételét, amelyet Szent István és a többi apostoli lelkületű hittérítő útnak indított, eredményesen befejezte. Nagyváradon és Zágrábban püspökséget alapított, több bencés monostort létesített. 1095. július 29-én Nyitra mellett halt meg, földi maradványait … Bővebben

Alexandriai Szent Cirill püspök és egyháztanító

370-ben született. Szerzetesi életet élt. Pappá szentelése után segítőtársa volt nagybátyjának, Alexandria püspökének, akinek utóda is lett 412-ben. Nestorius tanítása ellen hősiesen küzdött, az efezusi zsinaton vezérszerepet játszott. Sokat írt a katolikus hit kifejtésére és védelmére. Meghalt 444. június 27-én, … Bővebben

Évközi 12. vasárnap

Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek az emberektől! Nincs rejtett dolog, amelyre fény ne derülne, sem titok, amely ki ne tudódnék. Amit én sötétben mondok nektek, azt ti mondjátok el világosban: és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek … Bővebben

KERESZTELŐ SZENT JÁNOS SZÜLETÉSE

Szent Ágoston püspök beszédeiből A pusztában kiáltónak szava Keresztelő Jánosnak sajátos módon megszentelt születését ünnepli az Egyház. Nincs is más a szentek között, akinek a születése napját ünnepélyesen megülnénk. Megünnepeljük Keresztelő Jánosét, és megünnepeljük Krisztus Urunkét. E tény mellett szó … Bővebben