2017. február 19. ÉVKÖZI 7. VASÁRNAP

  Érdemes volna egyszer abból a szempontból elolvasni az evangéliumokat, hogy az Üdvözítő hányszor említette meg a szeretet parancsát és hányféleképpen véste köve-tői szívébe, hogy „a legnagyobb a szeretet”. (1 Kor 13, 13) A szeretet azonban elsősorban nem abban áll, … Bővebben

 

Érdemes volna egyszer abból a szempontból elolvasni az evangéliumokat, hogy az Üdvözítő hányszor említette meg a szeretet parancsát és hányféleképpen véste köve-tői szívébe, hogy „a legnagyobb a szeretet”. (1 Kor 13, 13) A szeretet azonban elsősorban nem abban áll, amit Ady Endre írt: „szeretném, ha szeretnének”, hanem a szeretetnek türelemben, megbocsátásban, előzékenység-ben kell megnyilvánulnia.

OLVASMÁNY Lev 19, 1–2. 17–18

Az Ószövetségben az életszentség azt jelentette, hogy Is-ten a népet kiválasztotta magának, és elvárta, hogy akarata szerint cselekedjék. Különösen is törekedjék a felebaráti szeretet gyakorlására. A régiek ezt csak a hon-fitársakra vonatkoztatták. Krisztus viszont a szeretet gya-korlását megkövetelte minden ember iránt.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 102, 1–2. 3–4. 8 és 12–13

Válasz: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: *

könyörületre hajlik szíve.

SZENTLECKE 1 Kor 3, 16–23

Vannak régi templomok és újak; művésziek és egyszerű-ek; nagy és kis templomok. „Isten legszebb temploma” (SZVU 160.) a Boldogságos Szűzanya. S Isten templo-mának kell lennie minden keresztény embernek. A ke-resztségben lettünk felszentelve, az Isten lakik bennünk. Ezt a templomot nem szentségteleníthetjük meg, s nem adhatjuk át a sátánnak!

ALLELUJA 1Jn 2, 5

Aki megtartja Krisztus igéjét, * az valóban szereti az Is-tent.

EVANGÉLIUM Mt 5, 38–48

Krisztustól semmi sem állt távolabb, mint a bosszú, a gyűlölet, és semmi sem állt hozzá közelebb, mint a meg-bocsátás és a szeretet. „Krisztusinak” mondanak bennün-ket. Valóban azok vagyunk?

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

A szeretet asztalához hív bennünket Krisztus. Kell, hogy minden szentmisében növekedjék szeretetünk. A szentál-dozás feltétele, hogy ne legyen harag és gyűlölet szí-vünkben. Az Oltáriszentség „a szeretet köteléke”.

ELMÉLKEDÉS

TANÍTS MEG, URAM, SZERETNI

Taníts meg, Uram, hogy úgy szeressem rokonaimat, amint te szeretted édesanyádat és rokonaidat. Taníts meg, Uram, hogy úgy szeressem munkatársaimat, amint te szeretted apostolaidat. Taníts meg, Uram, hogy úgy szeressem a szenvedőket, amint te szeretted őket. Taníts meg, Uram, hogy úgy szeressem ellenségeimet, amint te szeretted őket és imádkoztál értük. Mindenekelőtt taníts meg, Uram, arra, hogy úgy szeressem a mennyei Atyát, amint te szeretted. Taníts meg, hogy úgy szeresselek téged, amint te szeretsz engem! Gyűrű Géza

SZENTJEINK ÉS ÜNNEPEIK

Február 21. Damiáni Szent Péter püspök és egyháztanító napja. Gyermekkorától feltűnő buzgóságot mutatott, bencés lett, majd bíboros, a pápaság nagy támasza. Az egyházi reformokért keményhangú írásokban küzdött. Meghalt 1072-ben.

Február 22. Szent Péter apostol székfoglalásának ünne-pe. A IV. században keletkezett római ünnep, amely az apostolokra alapított Egyház egységét hirdeti. Imádkoz-zunk Szentatyánkért, Ferenc pápáért, hogy tanító szava mindig útmutatás legyen számunkra.

Részlet Nagy Szent Leó pápa beszédéből: „Miután a ti-zenkét apostol a Szentlélek által a nyelvek adományát elnyerte, midőn felosztották egymás között a világ része-it, hogy az evangéliummal az egész földet áthassák, Szent Péter, az apostoli rend feje a római birodalom fellegvárába, fővárosába rendeltetett, hogy az igazság fénye amelynek minden nép üdvösségére fel kellett ra-gyognia –, magától a főtől hatékonyabban áradjon szét a testbe az egész világon. Onnan kellett a filozófiai tév-eszméket eltaposni, onnan kellett a földies bölcsesség hiúságait elszéleszteni, onnan kellett a démonok kultu-szait megszégyeníteni, ahol korábban mintegy össze-gyülekezett minden babonaság és tévedés. Ne félj hát, Péter, e városba jönni, a kereszt győzelmi jelét Rómában kitűzni, ahol isteni előrendeléssel a főhatalom tisztes-sége és a kínhalál dicsősége vár reád!”

TERÉZ ANYA GONDOLATAI…

A legszebb nap? – Ma.
A legnagyobb akadály? – A félelem.
A legkönnyebb? – Tévedni.
Minden rossz gyökere? – Az egoizmus, az önzés.
A legszebb szórakozás? – A munka.
A legveszedelmesebb vereség? – A bátorság hiánya.
A legjobb tanítók? – A gyermekek.
A legszükségesebb szükségszerűség? – Önmagamat

ajándékozni.
Mi boldogít legteljesebben? – A másik embernek

hasznára lenni.
A legveszedelmesebb hiba? – A rossz kedélyállapot.
A legközönségesebb érzés? – A bosszú és gyűlölet.
A legszebb ajándék? – A megértés, az együttérzés.
A nélkülözhetetlen? – Az otthon, a valahova tartozás.
A jóleső érzés? – A belső béke.
A legjobb megoldás? – Az optimizmus.
A legnagyobb megelégedettség? – Az elvégzett

kötelesség.
A legnagyobb erő a világban? – A hit.
A legfontosabb emberek? – A szülők.
A legszebb a világon? – A SZERETET.

Istenem, add nekem magadat,

és elég nekem!

Paul Claudel

fr. Kiss Barnabás ofm, Detroit